Alkotmánymódosításról szavaz az szkopjei parlament

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Észak-Macedónia alkotmányának módosításáról dönt pénteken a szkopjei parlament, a szavazás tétje pedig az ország európai integrációjának folytatása.Észak-Macedóniával tavaly júliusban kezdődtek meg az uniós csatlakozási tárgyalások. Ennek érdekében az ország már korábban is módosította az alkotmányát, illetve 2019-ben - egy Görögországgal folyó több évtizedes vita lezárásaként - Macedóniáról Észak-Macedóniára változtatta a nevét.
    

Az alkotmánymódosításra azért van szükség, mert az EU-tag Bulgária mindeddig akadályozta Észak-Macedónia felvételét az unióba, főként a bolgár kisebbséget és a közös történelmet érintő kérdések miatt. A csatlakozási tárgyalások megkezdésének feltételeként Szófia végül a bolgár kisebbség alkotmányos elismerését követelte.
    

A mostani módosítás értelmében az alaptörvény szövegébe az eddig is belefoglalt nemzetiségek - a macedón, az albán, a török, a vlah, a szerb, a roma és a bosnyák - mellé bekerül a bolgár, a horvát, a montenegrói, a szlovén, a zsidó és az egyiptomi is. A kormány indoklása szerint az országot alkotó népcsoportok sorának bővítésével erősödik az ország többnemzetiségű jellege.
    

Az alkotmánymódosításhoz a 120 képviselő kétharmadának, vagyis 80 politikusnak az igenlő szavazatára van szükség, a kormánykoalíciónak viszont nincs ekkora támogatottsága, így néhány ellenzéki képviselőt is meg kell győznie a lépés jelentőségéről. A legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Demokratikus Párt a Macedón Nemzeti Egységért (VMRO-DPMNE) már bejelentette: nem támogatja a javaslatot.
    

Dimitar Kovacsevszki kormányfő szerint a politikusoknak nem a saját, hanem az ország érdekeit kell szem előtt tartaniuk. "A parlamenti képviselők az állampolgárokat képviselik, az állampolgárok pedig az EU-ban akarnak élni" - húzta alá a Vesti.mk észak-macedón hírportál beszámolója szerint. A kormány várakozásai szerint az alkotmánymódosítást követően az első uniós csatlakozási fejezeteket már az idén, decemberben megnyithatják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com