Állami ünnepet kaptak az indiánok

Kaliforniában hivatalos állami ünnepé nyilvánították az Amerikai Bennszülöttek Napját.Native American DayHosszú évek óta bombázták beadványokkal a kaliforniai törvényhozókat az észak-amerikai indiánok, akik rendíthetetlenül kérték, hogy szeptember negyedik péntekét nyilvánítsák hivatalos állami ünnepé. A kitartásnak végre meglett az eredménye, mert a törvényhozás rábólintott a kérésre. Ez azt jelenti, hogy az Amerikai Bennszülöttek Napja (Native American Day) ugyanolyan súlyú ünnep lesz Kaliforniában, mint például a Kolumbusz-nap vagy Lincoln születésnapja.

Az államban először 1968-ban alapították meg az Amerikai Indiánok Napját, de azt harminc évvel később átnevezték, és már csak az állami fenntartású iskolákban emlékeztek meg a bennszülöttekről, akik bekerültek a tantervbe. Kalifornia több városa, mint Berkeley, Nevada City, Santa Cruz és Sebastopol saját ünnepnapot hozott létre.

Azzal, hogy most a törvényhozás hivatalos állami ünnepé tette az Amerikai Bennszülöttek Napját, elismerték, hogy az indiánok nagyon fontos szerepet játszottak az Amerikai Egyesült Államok történelmében, amihez sok értéket adtak hozzá.

(Forrás: ameriport.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com