A Judicial Watch perli az amerikai külügyminisztériumot a Soros-alapítványok dokumentumainak kiadásáért

A szervezet vasárnap este kiadott közleménye leszögezi: "George Soros milliárdosnak nulla segítségre van szüksége az adófizetők pénzéből szélsőbaloldali programjának külföldi terjesztéséhez. Itt az ideje, hogy az amerikaiaknak lehetővé tegyék a betekintést a Soros Nyílt Társadalom Alapítványainak közpénzből történt finanszírozására vonatkozó külügyminisztériumi dokumentumokba".

A Judicial Watch az információszabadságra vonatkozó törvényre hivatkozva indította a pert, nemcsak a külügyminisztérium, hanem az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) ellen is, miután sem a tárca, sem a kormányzati ügynökség nem tett eleget a korábbi adatkérésnek. A jogvédő szervezet célja, hogy kiperelje azon szerződések, ösztöndíjak, egyéb pénzkihelyezések dokumentumait, amelyek feltárják, hogy a tárca hogyan és mennyivel segítette a romániai és a kolumbiai Nyílt Társadalom Alapítványok tevékenységét.



A közleményben megjegyzik, hogy az Egyesült Államok kormánya egy sor más, Soros alapította szervezetet és projektet támogat Romániában, és például a Romániai Központ a Független Újságírásért nevű szervezet - amelyet a New York-i Nyílt Társadalom Alapítvány támogat - nemrégiben 17 ezer dollárt kapott az amerikai külügyminisztériumtól. Emlékeztetnek arra is, hogy Laura Silber, a Nyílt Társadalom Alapítványok közpolitikáért felelős igazgatója 2017 februárjában elítélte a Balkán "illiberális kormányzatait", Macedóniát, Albániát és Romániát is, amiért fellépnek a Soros-NGO-k (nem kormányzati szervezetek) ellen.

A Judicial Watch felhívja a figyelmet arra is, hogy a USAID dollármilliókat utal a baloldali hírportálokat is támogató Soros NGO-knak Kolumbiában, de egymillió dollárt kapott a USAID-től az egykori Nemzeti Felszabadítási Front egyik vezetője is. A Judicial Watchnak jelenleg három pere van folyamatban az amerikai külügyminisztérium ellen, valamennyi azt célozza: fény derüljön arra, hogy az Obama-kormányzat hogyan és milyen mértékben járult hozzá Soros külföldi tevékenységeinek finanszírozásához.

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com