A Microsoft töredékáron adja a Windows 8.1-et az olcsó tabletekre

Hetven százalékkal olcsóbban fogja kínálni a Microsoft a legújabb operációs rendszerét, a Windows 8.1-et az olcsó pc-k és tabletek gyártóinak - jelentette a Bloomberg hírügynökség honlapján.

A jelenlegi 50 dollár (11 ezer 300 forint) helyett 15 dollárért (3400 forint) kaphatja meg a licencet minden olyan termék, amelynek kiskereskedelmi ára nem éri el a 250 dollárt (56 ezer 500 forint).

Windows-8-1
A Microsoft valószínűleg fel akarja venni a versenyt az olyan olcsóbb termékekkel, mint a Google operációs rendszerét használó Chromebookok.

A várttól kissé elmaradnak a Windows 8-eladások. Az első évben 200 millió licencet adtak el belőle, míg az előző operációs rendszerből, a Windows 7-ből 240 millió fogyott a megjelenést követő 12 hónapban. A csökkenés azzal függ össze, hogy két éve folyamatosan csökkennek a pc-eladások, miközben az okostelefonok és tabletek piaca egyre bővül. Számítások szerint világviszonylatban 2015-ben már több tablet fog fogyni, mint laptop, netbook és asztali számítógép együttvéve.

A Windows 8-at elvileg úgy fejlesztették ki, hogy egyformán jól működjön hagyományos és érintőképernyős számítógépeken, de sem ez, sem a Microsoft saját fejlesztésű táblagépe, a Surface nem lett átütő siker.

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com