A Secret Service igazgatója felelősséget vállalt a fehér házi behatolásért

Teljes mértékben felelősséget vállalt keddi képviselőházi meghallgatásán Julia Pierson, az amerikai Secret Service igazgatója azért, hogy egy zsebkéssel felfegyverzett férfi, egy iraki veterán szeptember 19-én bejutott a Fehér Házba.

"Ami történt, elfogadhatatlan és nem fog megismétlődni" - mondta, elismerve, hogy a biztonsági szolgálat azon a napon nem a megfelelő módon látta el feladatát. Pierson kijelentette, hogy a Secret Service átalakítását tervezi és helyre akarja állítani a szolgálat tekintélyét. A meghallgatáson kormánypárti és ellenzéki képviselők is azt mondták, hogy az eset megtépázta a szolgálat hírnevét.

letöltés (53)A mások mellett az elnöknek, az alelnöknek, valamint az Egyesült Államokba látogató külföldi állam- és kormányfőknek a biztonságáért felelős Secret Service vezetője a kongresszusi tanúvallomás nyilvános, televíziók által is sugárzott részében nem volt hajlandó kitérni a másfél héttel ezelőtti incidens részleteire. Az ügyet részben zárt ülésen tárgyalják.
Az amerikai média egy nappal Pierson meghallgatása előtt szellőztette meg, hogy a 42 éves Omar J. Gonzalez nemcsak a Fehér Ház ajtaján volt képes behatolni, ahogy azt a Secret Service eredetileg állította, hanem eljutott egészen az ünnepélyes szertartások lebonyolítására használt Keleti teremig.

Gonzalez zsebében egy fűrészes pengéjű bicskával, a fehér házi komplexum kerítésén átlendülve és a gyepen átsprintelve sikerült bejutnia az északi oszlopcsarnok nyitva hagyott ajtaján. Ott legyűrte a Secret Service egyik tagját, majd az elnöki lakrészhez vezető lépcső és a déli pázsitra néző Zöld terem előtt elfutva eljutott a 24 méter hosszú Keleti terembe, ahol egy másik ügynöknek végül sikerült lebirkóznia. A sajtójelentések szerint a Fehér Ház körül felszerelt riasztókat az elnöki hivatal személyzetének kérésére előzőleg elnémították, a bejáratnál szolgálatot teljesítő őr ezért nem tudott reagálni az illetéktelen behatolásra, és nem zárta be az ajtót előírás szerint. Gonzalezre az őrkutyákat sem uszították rá a Secret Service emberei, ahogy ezt elvileg ilyen esetben meg kell tenniük.

Az 55 éves Pierson - a Secret Service 148 éves történetében a szolgálat első, Obama által 2013-ban kinevezett női vezetője - a képviselőházi meghallgatáson elmondta, hogy a történtek után megerősíttette a Fehér Ház védelmét és Jeh Johnson belbiztonsági miniszter kérésére vizsgálatot rendelt el az ügyben. Kitért arra, hogy a Secret Service az elmúlt öt év során 16 olyan személyt tartóztatott fel, aki átmászott a fehér házi komplexum kerítésén, közülük hatot az idén. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Secret Service a ENSZ Közgyűlésének idei ülésszaka alkalmából összesen mintegy 140 állam- és kormányfőt védett.

Piersonnak kérdéseket tettek fel egy 2011 novemberében történt incidenssel kapcsolatban is, amikor a Secret Service akkor négy napon át nem vette észre, hogy legalább hét lövedék eltalálta a Fehér Házat. Az elnöki hivatal közelében leadott lövéseket hallották ugyan az ügynökök, ám a golyónyomokat a takarító személyzet fedezte fel.
forrás:MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com