Az Egyesült Államokban működő orosz propagandamédiumokat vizsgál az FBI

Az újság helyi idő szerint szerdán közzétett cikkében azt írta, hogy az FBI egyik célpontja a Russia Today (RT), Moszkva egyik legismertebb angol nyelvű műsorszolgáltatója, míg a másik a szintén a Kreml szócsövének számító Sputnik News rádióadó és hírügynökség.

A nyomozók azt vizsgálják, hogy a külföldi érdekeket képviselő lobbistákra vonatkozó amerikai törvény értelmében be kell-e jegyeztetni a két szervezetet külföldi ügynökként. A törvényt még a második világháború előtt alkották a náci propaganda terjedésének megfékezésére. A külföldi ügynökök bejegyzésére vonatkozó 1938-as törvény (FARA) értelmében mindenkinek jelentkeznie kell az amerikai igazságügyi minisztériumnál, aki egy külföldi kormány utasítására, kérésére vagy irányítása alatt tevékenykedik.



A FARA kivételt tesz azokkal a médiaszervezetekkel, amelyek nem külföldi kormányokat szolgálnak ki. Ezt a mentességet élvezi a BBC brit műsorszolgáltató, valamint a Deutsche Welle nemzetközi német műsorszóró is. Ugyanakkor a Peking felügyelete alatt álló China Dailyt, az NHK Cosmomedia japán tévécsatornát és a dél-koreai Korean Broadcasting Systemet (KBS) például bejegyezték az igazságügyi minisztériumnál. Az amerikai hírszerzés egy januári jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy az RT és a Sputnik a 2016-os amerikai elnökválasztási kampány során egy sokoldalú orosz titkosszolgálati művelet részei voltak, amelynek célja a demokrácia lejáratása és Trump győzelmének elősegítése volt. Ezzel az állítással a szóban forgó orosz médiumok néhány munkatársa is egyetért. A Sputnik "nem hírügynökség. Kívülről annak látszik, de valójában propagandagépezet" - mondta Andrew Feinberg, a Sputnik egykori fehér házi tudósítója. Az FBI ügynökei a múlt hónapban két órán át faggatták Feinberget az orosz kormány befolyásáról.

A volt tudósító elmondta, hogy a Sputnikkal fenntartott öt hónapos munkaviszonya alatt szerkesztőit csaknem kizárólag olyan történetek érdekelték, amelyekben a politikai összeesküvés játszotta a főszerepet. A rovatvezetők nem rejtették véka alá, hogy Moszkvából kapják az utasításokat. "Mindig is ostobának akarták láttatni az amerikai kormányt. Egyfolytában azt hallottam: Moszkva ezt akarja, Moszkva azt akarja" - tette hozzá Feinberg. Mingyija Gavaseli, a Sputnik washingtoni irodájának vezetője nem kívánta kommentálni az értesüléseket. Az RT honlapján azt írta kedden, hogy levelet kapott az igazságügyi minisztériumtól: jegyeztesse be magát külföldi ügynökként.

A szervezet nem tudatta, hogy eleget tesz-e a felszólításnak. "Az amerikai kormány újságíróink ellen indított háborújának célja az, hogy kiábrándítson minden álmodozó idealistát, aki még hisz a szólásszabadságban" - szögezte le az RT főszerkesztője, Margarita Szimonjan. A véleménynyilvánítás szabadságát "azok teszik sírba, akik kitalálták" - fűzte hozzá.

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com