Az Iszlám Állam elleni olasz szerepvállalásról tárgyalt Mattarella Obamával

Olaszországnak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban vállalt szerepéről is tárgyalt a washingtoni Fehér Házban Sergio Mattarella olasz államfő Barack Obama amerikai elnökkel hétfőn.

A több mint egyórás megbeszélésen kiemelten esett szó az észak-iraki Moszul biztonságának megteremtéséről, amelyben Olaszország a Fehér Ház közleménye szerint "alapvető szerepet" játszik. Az amerikai elnök meg is köszönte Rómának, hogy részt vesz a moszuli gát védelmében.

fehér ház

Obama és Mattarella egyeztetett arról is, hogyan segíthetnék elő, hogy Líbiában olyan kormány alakuljon, amely képes lesz stabilizálni az országot és semlegesíteni a dzsihadistákat. Mattarella szerint Líbia számára életfontosságú lesz az olasz részvétel az ország stabilizálásában, amire - s ebben mind az amerikai, mind az olasz államfő egyetértett - a szoros transzatlanti együttműködés keretei adnak igazi esélyt.

Az amerikai elnök újságíróknak elmondta, hogy hosszasan eszmét cseréltek az európai migránsválságról is, s arról, hogy ennek "milyen szörnyű hatása van" Európára, főleg pedig Itáliára. "Az Egyesült Államok számára ez nem csak Európa gondja, hanem globális probléma" - fogalmazott Obama. Hozzátette, hogy a NATO-nak és az Európai Uniónak szorosan együtt kell működnie az emberkereskedelemmel foglalkozó hálózatok felszámolásában.

Az amerikai elnök február 24-én a jordániai uralkodóval, II. Abdalláh királlyal találkozik a Fehér Házban. Tárgyalásuk témája szintén az Iszlám Állam és a dzsihadisták elleni küzdelem lesz, valamint a Jordániába menekült szíriaiak és irakiak támogatása, illetve a palesztin-izraeli konfliktus.

MTI

Hozzászólások

Megható okból vitte be az összes spórolt pénzét az oviba a kislány

Megható okból vitte be az összes spórolt pénzét az oviba a kislány

A kislány nagymamája elsírta magát, mikor megtudta miért ürítette ki unokája a malacperselyét.

Veséjével mentette meg a rendőrnő az idegen kisfiú életét - videó

Veséjével mentette meg a rendőrnő az idegen kisfiú életét - videó

A rendőrnő a közösségi oldalon látta a felhívást és jelentkezett rá.

Eltűnt a 3 éves kislány, akit büntetésből kizavartak a kertbe

Eltűnt a 3 éves kislány, akit büntetésből kizavartak a kertbe

A szülőktől a hatóságok azóta elvették a nagyobb testvért is, de a kislányt nem találták meg.

Nővérként tért vissza a kórházba a lány, aki kétszer győzte le a rákot

Nővérként tért vissza a kórházba a lány, aki kétszer győzte le a rákot

Az amerikai lány kétszer nézett szembe a szörnyű betegséggel és győztesen jött ki belőle.

4 gyerekét egyedül hagyta a nő, hogy másik földrészen nyaraljon

4 gyerekét egyedül hagyta a nő, hogy másik földrészen nyaraljon

Az iowai nőt jelenleg a világ legrosszabb anyái között emlegetik, kész csoda, hogy a gyerekeinek nem esett baja.

Felháborító videó: újszülött babákat aláztak meg a dolgozók egy kórházban

Felháborító videó: újszülött babákat aláztak meg a dolgozók egy kórházban

Egy amerikai kórházban a dolgozók botrányos dolgot műveltek az újszülöttekkel.

Szeptember 11-i terrortámadás hozta össze a fiatal párt

Szeptember 11-i terrortámadás hozta össze a fiatal párt

A fiatalok szerelme a tragédia árnyékában alakult ki, nemrég pedig összeházasodtak.

Döbbenetes túlkapást követett el a rendőr a munkáját végző nővérrel -  videó

Döbbenetes túlkapást követett el a rendőr a munkáját végző nővérrel - videó

Egész Amerikát felháborította az ahogyan elbánt a nyomozó a kórházban a nővérrel.

Öten kényszerítették spárgába a síró gimnazistát – megrázó videó

Öten kényszerítették spárgába a síró gimnazistát – megrázó videó

Az interneten vírusként terjed a denveri iskolában történt kegyetlenkedés.

22 milliós kártérítést kapott a muszlim nő, akiről a rendőrök lerántották a hidzsábot

22 milliós kártérítést kapott a muszlim nő, akiről a rendőrök lerántották a hidzsábot

A bíró szerint a nő szabad vallásgyakorláshoz való jogát megsértették a hatóságok.

http://ujhazak.com