CNN: Trump egyik tanácsadója találkozót akart szervezni Vlagyimir Putyinnal

Az értesülés szerint tavaly júniusban Dearborn, aki jelenleg a Fehér Ház helyettes kabinetfőnöke, rövid levelet küldött erről kampánystáb tagjaihoz. Ez a e-mail most felkeltette a kampánystáb és Oroszország kapcsolatait vizsgáló kongresszusi bizottság tagjainak az érdeklődését.

A CNN állítása szerint az elektronikus levélben Dearborn egy bizonyos férfira utal, aki "találkozót akart szervezni Trump magas rangú képviselői és Putyin között".
A levélben - hangsúlyozta a hírtévé - a férfi neve helyett "WV" kezdőbetűk szerepeltek. Az egyik forrás ezt Nyugat-Virginiaként (West Virginia) azonosította. "Nem tudni, hogy ki ez az ember, mit akart és Dearborn vajon kérésre cselekedett-e" - számolt be a CNN. Az egyik forrás azt is közölte, hogy a levélben Dearborn kételyeinek adott hangot a találkozóval kapcsolatban.



A CNN állítja, hogy Dearborn tevékeny szerepet vállalt Trump egyik külpolitikai kérdésekkel foglalkozó, tavaly áprilisban Washingtonban tartott előválasztási beszédének megszervezésében. Ezen a rendezvényen állítólag részt vett Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövet is. A Fehér Ház nem reagált az ügyre. "Nem kívánunk olyan dokumentumokat kommentálni, amelyek feltehetően kiszivárogtatás útján kerültek a sajtóhoz" - mondta Sarah Huckabee Sanders szóvivő.

Korábban az amerikai tömegtájékoztatási eszközök arról számoltak be, hogy Trump egy másik tanácsadója, George Papadopoulos tett állítólag kísérletet arra, hogy megszervezze Putyin és Trump találkozóját a választások előtt.

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com