Daniel Craignek 1 millió dollárt ért a "007" perces megjelenése

Az ügyeletes James Bond sztár, Daniel Craig elképesztő, 1 millió dolláros fellépési díjat kapott egy múlt heti autókiállításon való megjelenésért. Nem rossz gázsi egy pár perces szereplésért...


Range_Rover__1700982a

A New York-i Range Rover bemutatón a színész azzal bosszantotta fel a jelenlevő rajongókat, hogy pár perc után elviharzott. Egy látogató amiatt elégedetlenkedett, hogy még beszédet se mondott. Egy másik pedig észre sem vette, hogy ott volt a sztár.

Az eseményen levetítettek egy kisfilmet, melyen a 45 éves Daniel egy több mint 46 ezer fontot érő, 2014-es Range Rover Sportot vezet. A filmfelvételen az autó a cég brit gyártelepétől indulva a Manhattan hídon keresztül New Yorkba halad a vörös szőnyegig. Itt Daniel a védjegyévé vált csillogó öltönyében végigsétál a kárpiton, majd megáll egy nagyon rövid fotózás erejéig.

A Range Rover egy képviselője a New York Postnak elmondta: "Mi is támogatjuk azt a S.A.F.E. jótékonysági szervezetet, melynek Daniel Craig a pártfogója és ebben az évben egy gépjárművet fogunk adományozni a szervezetnek." (A S.A.F.E. egy kenyai-brit jótékonysági szervezet, amely az afrikai ország társadalmi problémáit igyekszik enyhíteni, például a HIV/AIDS, illetve a nők körülmetélése elleni küzdelemmel.)

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com