Demokraták: Trump "elvenné az egészségbiztosítást a dolgozó emberektől"

A 72 éves volt kormányzó egy sörözőben rögzített videoüzenetben adta meg a választ, és magát átlagos állampolgárnak beállítva ostorozta Trump elnök bejelentett gazdasági intézkedéseit.

Arra is figyelmeztetett, hogy szerinte a republikánusok emberek millióinak egészségbiztosítását szüntetik meg, s éppen azokét, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.



Steve Beshear azt állította, hogy a republikánusok szerint a kiskeresetű emberek "nem érdemlik meg az egészségügyi ellátást". A demokrata párti politikus úgy fogalmazott: a republikánusok eddigi minden ötlete az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény más egészségbiztosítási rendszerrel történő felváltására azt eredményezné, hogy csökken a biztosított amerikaiak lélekszáma, holott éppen ennek az ellenkezőjét ígérték.

"Elnök úr, az emberek itt, Kentuckyban azt várják öntől, hogy állja a szavát, mert ez nem játék, ez élet-halál kérdése" - mondta a videoüzenetben Steve Beshear. Az elnöki beszéd tartalmára a továbbiakban nem reagált, hanem Donald Trump jellemét és vezetői képességeit kérdőjelezte meg, felhozva az elnök szerinte "felelőtlen" megjegyzéseit, amelyeket a hírszerző szervezetekre, a bíróságokra és a sajtóra tett.

Chuck Schumer, a demokraták szenátusi csoportjának vezetője - az elsők között kommentálva az elnöki beszédet - "populistának" nevezte Donald Trumpot, és azt állította, hogy az elnök szavai és tettei között nagy a különbség. Cory Booker, New Jersey szenátora, akit a Demokrata Párt egyik felemelkedő csillagának tartanak, úgy vélte: Trump keveset tett és mondott annak érdekében, hogy érdemben megszólítsa politikája ellenzőit.

Az amerikai sajtó első kommentárjai Donald Trump szokatlan stílusát hangsúlyozták. A The Washington Post például azt írta, hogy Trump "meglepően elnökhöz méltó beszédet" mondott, és kiemelte, hogy az elnök, korábbi beszédeivel ellentétben, nem sok szót vesztegetett választási győzelmének hangsúlyozására, hanem a jelen helyzettel és a teendőkkel foglalkozott. A lap megjegyezte: miközben Donald Trump hű maradt "nacionalista filozófiájához", a stílusa nyugodt volt.

A The New York Times "optimistának" minősítette az elnöki beszédet, a The Wall Street Journal szerint pedig Trump ténylegesen elnöki víziókat vázolt fel. A jobboldali napilap a beszédet szenvedélyesnek látta, kiváltképp, amikor Trump azt kérte a kongresszustól, hogy egységesen támogassa az egészségbiztosítás átalakítását és az adóreformot. "Olyan teljesítmény volt ez, amilyet a republikánus vezetők vártak" - állapította meg a The Wall Street Journal.

Az üzleti körök óvatos optimizmussal reagáltak a beszédre: megelégedettséggel fogadták a várható adócsökkentésekről és az infrastrukturális beruházásokról mondottakat, de hozzátették, hogy a Trump által felvázolt tervek részletei még nem ismertek. Juanita Duggan, a kisvállalkozók egyik országos szervezetének vezetője például azt mondta a The Wall Street Journalnek, hogy "a kisvállalkozók már régóta vártak egy ilyen beszédre".

Joshua Bolten, a Gazdasági Kerekasztal nevű szervezet elnöke pedig azt hangsúlyozta, hogy az elnöki beszédben elhangzottak biztatóak az átfogó adóreformmal kapcsolatban, amelyre szerinte az országnak szüksége van a gazdasági növekedéshez és a magasabb béreket biztosító munkahelyek megteremtéséhez.

A tévécsatornák az elemzések és kommentárok mellett többször is visszajátszották az elnöki beszédnek azt a részét, amelyben Donald Trump a veteránok megbecsüléséről szólt, és a januárban Jemenben elesett amerikai tengerészgyalogos, Ryan Owens özvegyéhez fordulva beszélt, Owens hősiességét méltatva. Carryn Owens meghívott vendégként az elnök lánya, Ivanka Trump és a first lady, Melania Trump mellett foglalt helyet, és potyogtak a könnyei, miközben a kongresszusra legalább egyperces csönd ült, majd a politikusok felállva tapsoltak az özvegynek.

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com