Egy volt rab „szökött” vissza a börtönbe

Egy volt fegyenc jelent meg a bíróság előtt, miután 8 órányira visszaszökött a börtönbe, hogy beszélgethessen és rágyújthasson a többi fogvatartottal.


Jail

A fegyenc Matthew Matagrano, 36 éves, Yonkers-ből származik, és szexuális bűncselekményért ült. Manhattan-ben került bíróság elé, mivel fegyőrnek álcázta magát. Matagrano hamis igazolványokat használt fel egy héten át, hogy több börtönbe is bejuthasson, többek között a Manhattan-i Fogházba is.

A büntetőjogi leírás szerint, Matagrano azért ment be a Manhattan-i börtönbe, hogy cigarettát adjon a fogvatartottaknak, és rágyújtson velük az udvaron.
Amikor megkérdezték, Matagrano elismerte, hogy délután fél négy körül érkezett a börtönhöz, ahol bemutatott egy arany jelvényt és azt mondta, hogy a hírszerzés nyomozója. Este tizenegy óráig maradt a börtön falai között.

Még nem dőlt el, hogy megbüntetik-e, valamint mi lesz a büntetése Matagrano-nak, azért mert bement több fogházba is.
A 36 éves férfi szodómia elkövetése, és szexuális visszaélés miatt ült, valamint szerepel az államok szexuális elkövetőinek listáján.
Nem tudni, hogy miért akart bejutni a börtönökbe, de korábban is kapták azon, hogy építőmunkásnak öltözve próbált bejutni egy iskolába, hogy a tanulók adataihoz hozzáférjen. Ebben az ügyben, 2004-ben bűnösnek vallotta magát, a betörés vádjában.
Matagrano-t várhatóan még meg fogják büntetni a betörés, tolvajlás és börtönbe csempészés vádjában is. Ugyancsak vádolják egy eltulajdonított rádió ügyében, ami a börtön egyik irodájából tűnt el, amíg ő benn tartózkodott.
Csütörtökön áll újra bíróság elé.

(forrás:METRO)

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com