Iszlám Állam - Az amerikai alelnök bocsánatot kért a török elnöktől

Joe Biden amerikai alelnök a hét végén bocsánatot kért Recep Tayyip Erdogan török elnöktől, amiért egy korábbi beszédében azt állította, hogy Törökország és más országok szélsőséges szervezeteket és dzsihadistákat támogattak a szíriai polgárháborúban. Az Egyesült Arab Emírségek kormánya vasárnap hivatalos magyarázatot kért az elhangzottakra.

Biden a Harvard Egyetemen csütörtökön, a hallgatóság által feltett kérdésekre válaszolva kijelentette: az Egyesült Államok számára az "a legnagyobb probléma", ahogyan egyes, Bassár el-Aszad szíriai elnöki elmozdítása mellett eltökélt szövetségesei reagálnak a polgárháborúra.

iszlám állam

Az alelnök nehezményezte, hogy az általa "nagyszerű barátoknak" nevezett törökök, szaúdiak és az egyesült emírségbeliek alapvetően őket helyettesítő erőkkel kihelyezett szunnita-síita háborút (proxy war) vívnak Szíriában.

Joe Biden szerint az általa említett országok "több százmillió dollárt és több ezer tonna fegyvert adtak" minden olyan erőnek, amely hajlandó volt Aszad ellen harcolni, köztük az al-Núszrának és az al-Kaidának, és a világ más részeiből érkező dzsihadistáknak.

Biden szerint a török elnök elismerte neki, hogy hibát követett el, amikor hagyta, hogy országán külföldi harcosok keljenek át Szíriába. Kijelentéseinek hatását tompítandó, Biden a harvardi beszédbe beleszőtte, hogy "nagyszerű" kapcsolatokat ápol Edogannal, akit "régi barátjának" nevezett.

"(Erdogan) azt mondta, +Önöknek igaza van. Túl sok embert engedtünk át a határon.+ Most igyekeznek lezárni a határaikat" - mondta el Joe Biden.

A Fehér Ház szerint az alelnök szombaton telefonon kért bocsánatot a török államfőtől minden olyan burkolt célzásért, amely szerint "Törökország, vagy más térségbeli szövetségesek vagy partnerek szándékosan ellátták volna az ILIÁ-t, vagy más erőszakos szélsőségeseket, vagy támogatták volna azok növekedését".

(Az amerikai elnöki hivatal közleményében az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet előző elnevezése, az Iraki és Levantei Iszlám Állam rövidítését használta.)

Erdogan a washingtoni bocsánatkérést megelőzően Isztambulban újságírók előtt tagadta a Biden által neki tulajdonított kijelentést, miszerint hibát követett volna el, és kijelentette, hogy az amerikai alelnök többé nem létezik számára, ha valóban azt mondta vele kapcsolatban, ami a sajtójelentésekben szerepel.

"Külföldi harcosok sohasem jutottak be Szíriába az országunkból. Turistaként beléphettek ugyan az országunkba, de azt senki sem mondhatja, hogy fegyveresen lépték át a határt" - hangoztatta Erdogan, aki bocsánatkérést követelt Washingtontól.

Rámutatott, hogy Törökország hatezer feltételezett dzsihadista beutazását akadályozta meg és további ezret kitoloncolt.

A Fehér Ház szerint Biden és Erdogan pénteken is beszélt telefonon arról, hogy a két ország miként működhet együtt az IÁ meggyengítésében és megsemmisítésében, valamint a térség stabilitásának helyreállításában.

Anvar Gargas, az Egyesült Arab Emírségek külügyi államminisztere hazája hivatalos hírügynökségének vasárnapi közlése szerint kijelentette, hogy Biden kijelentései "távol állnak az igazságtól", és azok "negatív és pontatlan benyomást keltettek" azzal kapcsolatban, ahogyan Abu-Dzabi az IÁ elleni fellépést támogatja.

Gargas szerint Biden figyelmen kívül hagyta a kormánya által tett politikai és gyakorlati lépéseket, beleértve annak a terrorizmus finanszírozása elleni fellépését.

A Szíriával és Irakkal egyaránt határos Törökország parlamentje a héten hatalmazta fel a kormányt arra, hogy a határon átnyúló katonai műveleteket indítson, és hogy külföldi csapatok igénybe vehessék az ország területét.

Az Egyesült Arab Emírségek tagja az Egyesült Államok vezette, IÁ elleni koalíciónak és vadászgépei részt vettek a terrorszervezet ellen Szíria és Irak területén végrehajtott célzott légicsapásoknak. A műveletekben részt vállalt a szaúdi, a bahreini és a jordániai légierő is, Katar pedig logisztikai támogatást nyújt számukra.

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com