Kalifornia kilencedik legnagyobb víztározója eltűnhet

Kalifornia kilencedik legnagyobb víztározója, a Folsom-tó, 40 kilométerre található az Észak-Kaliforniában lévő Sacramentótól.


Az American-folyó vizét az 1955-ben épített Folsom gát, amely 430 méter hosszú és 100 méter magas, 4360 hektár víz felhalmozására volt képes. Jelenleg a gátat az átszakadás veszélye nem fenyegeti, mert a víz egyre jobban kifogyóban van. A medret a 3 évig tartó kaliforniai szárazság majdnem kiszárította.

1

A jelenségnek az a következménye, hogy a gátat a folyó nem tudja feltölteni a szükséges vízmennyiséggel, amellyel a térségben a gazdák öntözni tudják földjeiket. Korábban írtunk már élelmiszerválsággal kapcsolatos cikket, amelyet ITT olvashatnak.

Másodlagos probléma az, hogy a hely turisztikai szempontból is igen fontos volt, hiszen itt csónakázó és horgásztavak voltak, amelyek az emberek kikapcsolódását szolgálták.

Photo by Roberta Long

1956-ban a Mormon szigetet elárasztották, most pedig közel hatvan évvel később hullámsírjából újra felbukkant. Az embereket az a kérdés foglalkoztatja, hogy a szárazság vajon mennyi időn keresztül fog még tartani és a tó eltűnik-e teljesen.

3

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com