Kezdődhet a vita: Megszavazták Obama fegyvervásárlókat érintő javaslatait

Az amerikai szenátus napirendre tűzi a fegyveres erőszak visszaszorításáról szóló törvénytervezeteket. 488540_usa-zászló-fegyverek-zászlók-fehér-háttér
Hiába a konzervatív republikánusok ellenkezése, kisebbségben maradtak tegnap, amikor az amerikai szövetségi felsőház 68:31 arányban megszavazta, hogy elkezdik a vitát Barack Obama javaslatairól, amelyek arról szólnak, hogy a fegyvervásárlók előéletét jobban ellenőrizzék, szigorítsanak a fegyverkereskedelemre vonatkozó szabályokon, és az iskolák biztonságára fordított anyagi támogatását is növeljék meg.

A fegyvertartás szigorítása azért került napirendre, mert decemberben 26 embert, köztük 20 kisgyereket, mészárolt le egy newtowni általános iskolában egy fegyveres.

Mielőtt a javaslatokat szavazásra bocsátották volna, azt komoly lobbitevékenység előzte meg, mint a támogató, mind az ellenző oldalról.
A támogatás mellett felszólaltak a 26 áldozat rokonai is, míg az ellenzőket a befolyásos Nemzeti Lőfegyverszövetség támogatta.

A tegnapi szavazáson az ellene szavazok közül 29 republikánus és két konzervatív demokrata volt, míg 16 republikánus a támogatás mellett szavazott.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy most már gyors változás várható a törvényben, ugyanis még több hetes vita vár a politikusokra, és ha a ház végül elfogadja a fegyvertartásra vonatkozó új törvényt, vagy a régi módosítását, az átkerül a republikánus többségű képviselőházhoz.

A szövetségi felsőház egyébként egy nappal azután határozott a fegyvertartási szabályok szigorításának napirendre tűzéséről, hogy az azt pártoló demokrata Joe Manchin és a republikánus Pat Toomey bejelentette, hogy egyességre jutottak abban a kérdésben, hogy ellenőrizni kell a fegyvert vásárolni szándékozók előéletét.

A vita tehát ezzel a kérdéssel fog kezdődni. A megfigyelők véleménye szerint a javaslat, amely kitér az interneten és a fegyvervásárokon vásárlókra is, elnyerheti a szenátus támogatását.

A tervek másik fele, hogy tiltsák be a félautomata fegyverek forgalmát, és korlátozzák a tölténytárak kapacitását, valószínűleg már a felsőházban is el fog bukni.

A mostani várható fegyvertartásra vonatkozó törvénymódosítás, azért is nagy dolog, mert 1994 óta nem fogadott el az amerikai kongresszus erre irányuló jelentősebb módosítást.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com