Kitüntette Martonyi Jánost az Amerikai Magyar Koalíció
Kitüntette Martonyi Jánost az alapításának huszonötödik évfordulóját ünneplő Magyar Amerikai Koalíció.
A volt külügyminisztert Magyarország euroatlanti közösségbe való visszavezetése és a Kárpát-medencei magyarság jogainak biztosítása érdekében tett munkásságáért ismerte el a legnagyobb és legbefolyásosabb amerikai magyar szervezet kedd esti washingtoni gálaestjén.
Maximilian Teleki, a Magyar Amerikai Koalíció elnöke méltatásában azt hangsúlyozta, rendkívül fontos, hogy Magyarország megtalálta a helyét és szerepét Közép-Európában és Európában.
George Pataki, New York állam magyar származású volt kormányzója pedig a rendszerváltozáskor újra megtalált szabadság fontosságát emelte ki, és azt, hogy a volt külügyminiszter is sokat tett azért, hogy Magyarország a szabad világ része legyen.
Martonyi János azt hangsúlyozta, hogy egy gazdaságilag és demográfiailag is erős Magyarország képes segíteni a határain kívül és az óceán túlpartján élő magyaroknak. A volt külügyminiszter a magyar politika prioritásának nevezte a határon túli magyarok jogainak védelmét.
A gálaesten részt vett Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet, valamint Hámos László, a Magyar Emberi Jogi Alapítvány elnöke és Andrea Lauer Rice, a Magyar Amerikai Koalíció alelnöke is.
A rendezvényen Andrea Lauer Rice rövid részlet mutatott be abból a készülő dokumentumfilmből, amelyet Pigniczky Réka filmrendezővel közösen készít az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából az Egyesült Államokban menedékre lelt '56-os magyarokról.
MTI

Hozzászólások