Költségvetési megszorítások Amerikában

Megállapodás nélkül zárta a hetet az USA kongresszusa, a megszorítások azonban már a hétvégén érvénybe lépnek. Az Egyesült Államok kongresszusának nem sikerült olyan döntést hoznia, amivel elkerülhette volna az automatikus csökkentésre vonatkozó intézkedéseket. A holnap érvénybe lépő intézkedés szerint 85 milliárd dollárral csökken a kormány költségvetése, ez a világgazdaságot is befolyásolhatja a BBC szerint.

Obama

A megszorítások éjfélkor lépnek érvénybe,a tárgyalások már a tavalyi év végén elkezdődtek, a demokraták és a republikánusok egymást hibáztatják. Mindkét fél elmulasztotta a javaslatok benyújtását csütörtökön. Az elnök azzal vádolta a republikánusokat, hogy szándékosan nem léptek közbe, zöld utat engedve ezzel a megszorításoknak. Szerinte elkerülhették volna ezt a helyzetet, ha lezárták volna azokat a hurkokat az adótörvényben, amelyek a gazdagokat és a kapcsolattal rendelkezhet segítik. A hiánycsökkentés terhe így csupán a középosztály vállán nyugszik véleménye szerint.

Az elemzők, köztük az IMF közgazdászok is arra figyelmeztetnek, hogy az egész világra kihathat az intézkedés.

Az automatikus megszorításokról még 2011-ben döntöttek, az elképzelések szerint a kongresszus így elkerülheti a költségvetési kompromisszumokat, a kiadáscsökkentés egyenletesen van eloszlatva a költségvetésben, befolyásolja a védelmet, a szociális helyzetet és a belső programokat is. A védelmi költségvetés például 1o százalékot veszít, a kormányzati programok átlagosan 8, 5 százalékot. A kormány alkalmazottai közül sokan 22 nap fizetetlen szabadságra lesznek küldve az idén a megszorítások következményeként. A program szerint az elkövetkező hét hónapban fokozatosan lépnek érvénybe az intézkedések, a csomag legtöbb intézkedésének elkerülésére még van remény.


Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com