Lengyel elnök kabinetfőnöke: Trump külpolitikai programbeszédet mond Varsóban

Donald Trump a lengyel néphez intézett szabadtéri szónoklatában egyebek között az amerikai külpolitika prioritásait vázolja fel elnöksége legközelebbi éveire vonatkozóan - mondta Szczerski a lengyel közszolgálati televíziónak nyilatkozva.

A kabinetfőnök rendkívül fontosnak nevezte azt a tényt, hogy Trump éppen Varsóban mondja el beszédét, egy olyan helyszínen, amelyet az amerikai fél választott, és amely az 1944-es Hitler-ellenes varsói felkelésben fontos szerepet játszott. A miniszter szerint az amerikai elnök a lengyel történelemből, a lengyel hősiességből, a lengyel szabadságharcokból kiindulva fejti ki saját vízióját a külpolitikáról és az euroatlanti kötelezettségekről. Szczerski szerint a beszédnek "történelmi rangja" lehet, és elhangzásának időpontját összehangolták az egyesült államokbeli idővel, az ottani napkezdettel, hogy ne kerülje el az amerikai közvélemény figyelmét. "Történelmi eseménynek" minősítette korábban a beszédet az Egyesült Államok varsói nagykövetsége is a honlapján közzétett bejelentésben. Hétfői sajtóértekezletén Szczerski elmondta: Trump beszéde a biztonságpolitikáról, Európáról és a lengyel-amerikai kapcsolatokról szól majd. A lengyel vezetők elsősorban a rotációs amerikai katonai jelenlét megerősítésére, állandóvá tételére számítanak Trump látogatása után.



Az államtitkár szerdai televíziós interjújában megerősítette: Andrzej Duda elnök a csütörtök reggeli négyszemközti tárgyaláson biztonsági kérdésekről, az amerikai katonai jelenlétről, a nemzetközi politikáról, energiapolitikáról, továbbá a kelet- és közép-európai gazdasági együttműködést összehangoló Három Tenger Kezdeményezésről tárgyal Trumppal. Elmondta továbbá: a közel 20 fős amerikai küldöttség tagja lesz Steven Mnuchin pénzügyminiszter, Wilbur Ross kereskedelmi miniszter és Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó. Korábbi bejelentésekkel szemben nem utazik viszont Varsóba Rex Tillerson külügyminiszter. Jelen lesz viszont Trump veje és tanácsadója, Jared Kushner, akit várhatóan elkísér felesége, Trump első, cseh származású feleségétől született leánya, Ivanka is.

Donald Trump a hitvese, Melania kíséretében szerda este tíz óra körül érkezik Varsóba, ahol csütörtök délelőtt, a lengyel elnökkel folytatandó tárgyalás után részt vesz a Három Tenger csúcstalálkozón. Ott a kelet- és közép-európai államfőkkel megvitatja a transzatlanti kapcsolatok, az infrastrukturális és energetikai együttműködés kérdéskörét. A Krasinski téri beszédet követően, délután két óra körül az amerikai elnök a németországi G20-csúcsra utazik tovább.

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com