Levélben búcsúzott el az FBI minden dolgozójától James Comey

A levelet a CNN amerikai hírtelevízió szerezte meg és hozta nyilvánosságra magyar idő szerint csütörtök hajnalban.

Az FBI leváltott igazgatója azt írja, mindig is meggyőződése volt, hogy az elnök bármikor bármilyen okkal leválthatja az FBI vezetőjét, sőt, akár indok nélkül is, és ő sem kirúgásának okával, sem módjával nem fog foglalkozni. "Remélem, hogy Önök sem" - teszi hozzá búcsúüzenetében Comey. "Bevégeztetett, és velem minden rendben lesz" - írja James Comey. "Zavaros időkben az FBI-nak a rátermettség, a becsületesség és a függetlenség kősziklájának kell lennie az amerikai nép számára" - fogalmaz a leváltott igazgató, aki azt írja: nehéz megválni olyan emberektől, akik elkötelezettek abban, hogy csak jót tegyenek. "Remélem, hogy Önök továbbra is az értékeink szerint élnek majd, teljesítik küldetésüket, hogy megvédjék az amerikai népet és megóvják az alkotmányt. Ha így tesznek, Önök is szomorúan távoznak majd egyszer, az amerikai nép pedig nagyobb biztonságban lesz" - vesz búcsút egykori kollégától James Comey.



Az alapvetően republikánus beállítottságú Comey-t, aki George W. Bush kormányzása idején igazságyügyiminiszter-helyettes volt, 2013-ban pártokon átívelő támogatással nevezte ki az FBI élére Barack Obama előző elnök. Obama utódja, Donald Trump kedden, előzetes figyelmeztetés és egyeztetés nélkül, azonnali hatállyal váltotta le az FBI vezető posztjáról az igazságügyi miniszter javaslatára, arra hivatkozva, hogy megingott benne a közbizalom.

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com