Magyar Arany Érdemkeresztet adtak át Washingtonban a demokrata Marcy Kapturnak

Marcy Kapturban Magyarország egyik legjobb barátját tisztelhetjük az Egyesült Államokban - jelentette ki Szemerkényi Réka, Magyarország washingtoni nagykövete a kedd esti ünnepségen.

Marcia Carolyn "Marcy" Kaptur lengyel bevándorlók gyermekeként született az ohiói Toledóban, a wisconsini, majd a michigani egyetemen tanult, és a bostoni műszaki egyetemen doktorált várostervezésből. Belpolitikai tanácsadó volt Jimmy Carter elnök kormányzatában, és 1982 óta folyamatosan képviselő a washingtoni kongresszusban, ahol a magyar-amerikai baráti tagozat - az úgynevezett magyar-amerikai caucus - társelnöke.



"Az 1970-es évek elején szerettem bele Magyarországba, az Ohióban élő Újvági Péternek köszönhetően, aki 1956-ban, kisgyermekként, a szüleivel menekült az Egyesült Államokba, de része volt ebben a magyarok iránti végtelen rokonszenvben egy szintén Ohióban élő katolikus papnak is, akit még Mindszenty József bíboros szentelt pappá a Vatikánban" - mondta a képviselőnő az MTI-nek, hozzátéve, hogy lengyel gyökerű családba születvén nagyon könnyű volt Magyarországot megszeretni.
Marcy Kapturt az 1970-es évek elején az említett magyar katolikus pap "vitte el" Magyarországra. "Az ország akkor még nem volt szabad, de gyönyörű volt, az építészete, a művészete, és igen, a konyhaművészete is megfogott" - idézte fel emlékeit az MTI-nek a képviselőnő. Marcy Kaptur azóta többször járt Magyarországon, és folyamatosan figyelemmel kíséri az ottani eseményeket. 2013-ban például, amikor a magyar-amerikai caucus társelnöke lett, kifejtette, hogy az új magyar alaptörvény meghaladja a pártállami múltat, megvalósítja az állampolgárok szabadságát.

Tavaly nyáron Dennis Ross floridai republikánus képviselővel közös kongresszusi határozatot dolgozott ki a magyar forradalom emlékére. Jelenleg - mint mondta - a migránsválság problémáját tartja a legfontosabbnak, hangsúlyozva, hogy erre a problémára egész Európa nem volt felkészülve. A Magyar Arany Érdemkereszt az egyik legmagasabb rangú polgári kitüntetés, amelyet külföldi állampolgár kaphat. Marcy Kapturnek a magyar-amerikai politikai, gazdasági, kulturális és személyes kapcsolatok elmélyítésében szerzett érdemeit ismerte el Magyarország.

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com