Szakértő: nem fegyveres beavatkozásra gondolhatott Trump

Az elmúlt évtizedek azt mutatják, hogy megegyezés jöhet létre és a jelenlegi status quo még sokáig fennmaradhat a Koreai félszigeten - közölte Csoma Mózes.

Mint elmondta: a fegyveres beavatkozás első jele az lenne, hogy megkezdik a külföldiek evakuálását Dél-Koreából, ahol a többi között 150 ezer amerikai, 40 ezer japán állampolgár, sok európai és mintegy egymillió kínai él. Ám egyelőre ennek semmi jele nem tapasztalható. Ugyanakkor miközben vannak olyan országok, amelyek felvetették, hogy a feszültség miatt távol maradnának a 2018-as dél-koreai téli olimpiáról, az Egyesült Államok határozottan kijelentette, hogy részt vesz rajta. Ez szintén nem egy fegyveres beavatkozás előjele - fűzte hozzá.



Arra is felhívta a figyelmet, hogy Trump novemberben távol-keleti körútra indul és felkeresi Kínát is. Ez alkalmat adhat, hogy alacsonyabb rangú amerikai és észak-koreai diplomaták tárgyalásokat folytassanak a kialakult helyzetről. Szintén a tárgyalásokra utal Rex Tillerson amerikai külügyminiszter korábban Kínában tett kijelentése, amely szerint három csatornán is kapcsolatban állnak az észak-koreai rezsimmel. Vagyis a kulisszák mögött tárgyalássorozat zajlik - mondta Csoma Mózes.

MTI

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com