Szörnyűség: édesanyja bomló holtteste mellett találtak rá a kisfiúra

Egy alultáplált - de még életben lévő - 4 éves kisfiúra találtak rá egy lakásban, New Jerseyben. A rendőrség egy nő bomlásnak indult testét is felfedezte.

[video width="600" ][/video]

A hatóságok néhány részletet már feltártak az üggyel kapcsolatban, beleértve azt is, hogy a nő a gyermek édesanyja volt.

Késő kedd reggel a rendőrség kapott telefonhívást egy - Newarktól körülbelül 7 mérföldre lévő - társasházi lakás karbantartó személyzetétől. Aggályaikat jelentették be, mivel erősen kellemetlen szagot éreztek az egyik apartmanból, mondták el a rendőrségen.
union
A tisztviselők nyitva találták az ajtót, habár belülről a biztonsági lánccal biztosítva volt. Miután felfeszítették az ajtót, egy négy éves kisfiút találtak - szerepelt a kiadott rendőrségi nyilatkozatban. Daniel Zieser - rendőrségi igazgató - elmondta, hogy a fiú látszólag 5-6 napja lehetett a lakásban, és nem volt a közelében olyan élelmiszer, amit elérhetett volna. A kisfiú azt mondta egy tisztviselőnek, hogy sok étel volt a hűtőben, de nem tudta kinyitni az ajtaját. A rendőrség szerint a kisgyermek "nagyon alultápláltnak, de ébernek tűnt".


Az apartman hálószobájában a tisztviselők egy nő testét fedezték fel, mely már "a bomlás állapotában" volt.
A gyermek látszólag próbált azért gondot viselni rá, mondta a rendőrség. Zieser így nyilatkozott: "Ő...valamilyen krémet kent rá, de a nő már nem élt. Ez nagyon szomorú."
A sürgősségiek is kiérkeztek a helyszínre, és egy közeli kórházba vitték a kisfiút.

A helyi orvosszakértői hivatal elrendelt egy boncolást, de Zieser elmondta, hogy a nőnél valószínűleg természetes okokból következett be az elhalálozás.

A kisfiú más családtagjainak keresését már megkezdték.

Forrás: edition.cnn.com

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com