Ammóniát fröcskölt a hajléktalan az utcazenész szemébe

A 22 éves Greg Aitken akkor nyerheti vissza a szeme világát, ha új szaruhártyát kap.Cascade_blinded_guitarist_Greg_Aitken.jpgÖsszevitatkozott Greg Aitken egy hajléktalannal, aki szörnyű bosszút állt a fiatal zenészen. A Glasgow utcáján történt szóváltás odáig fajult, hogy a hajléktalan ammóniát fröcskölt a 22 éves utcazenész szemébe, ami visszafordíthatatlanul károsodott.

A járókelők jól ismerték Aitkent, aki 2013 decemberében elvégezte a Glasgow-i Zenei Akadémia gitár szakát, majd rendszeresen játszott az utcán, ahol a támadás előtt akár 150 fontot, azaz több, mint 60 ezer forintot is megkeresett.

A támadás óta azonban nem léphet ki az utcára, és otthon is napszemüveget kell viselnie, hogy megelőzze a további látásromlást, ám ennek ellenére is valószínű, hogy a jobb szemére örökre megvakult. Az orvosok szerint csak akkor láthat újra az utcazenész, ha sikerül szaruhártya donort találni, és azt be is tuják ültetni.

A támadással George Kerrt gyanúsították. Az 57 éves hajléktalan beismerő vallomást tett, ezért a bíróság több, mint 5 év börtönbüntetésre ítélte. Aitken elmondta, hogy csak annyit érzékelt a támadásból, hogy valami az arcára fröccsen, majd élete legnagyobb fájdalmát érezte a szemében, orrán, és az arcán, majd minden elsötétült.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com