Andrzej Duda: fegyverkezni kell, hogy senki se merje megtámadni Lengyelországot

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: A történelem és a mostani ukrajnai háború tanulsága az, hogy fegyverkezni kell, nehogy valaki meg merje támadni Lengyelországot - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök szerdán a Lengyel Hadsereg Ünnepe alkalmából megrendezett varsói katonai díszszemlén.A orosz bolsevik hadsereggel szemben 1920-ban aratott győzelem, a varsói csata 104. évfordulóján a hagyományos parádét a lengyel politikai és katonai vezetők, valamint a lakosok tömegeinek jelenlétében tartották meg a varsói óváros alatti Visztula-rakparton.
   

A múltból, valamint abból is, ami ma Lengyelország szomszédságában történik, "abból a háborúból, amelyet Oroszország váltott ki, megtámadva egy szuverén államot", egyszerű tanulságot lehet levonni: "úgy kell felfegyverezni magunkat, olyan képességeket kell kifejlesztenünk, hogy soha senki ne merje megtámadni" Lengyelországot - jelentette ki Duda.
   

Megköszönte, hogy az ünnepségen előtte felszólaló Donald Tusk kormányfő és Wladyslaw Kosiniak-Kamysz kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter is a nemzeti egység fontosságát emelték ki, ha a biztonságról van szó. Duda azért is köszönetet mondott, hogy a jelenlegi kormánykoalíció folytatja a Jog és Igazságosság párt vezette előző kormány védelmi politikáját és a hadsereg korszerűsítését.
    

Az államfő közölte: kedden aláírta a parlamentben is megszavazott törvényt, amely nagyobb fegyverhasználati szabadságot és jogi támogatást ad a lengyel fegyveres erőknek, ha rendkívüli helyzetre, ezen belül határsértési kísérletekre kell reagálniuk. A törvényt a kormány azt követően terjesztette elő, hogy júniusban meghalt egy lengyel katona, Mariusz Sitek, miután késsel megsebesítette egy illegális bevándorló, aki a fehérorosz-lengyel határon akart átjutni.
   

A díszszemlén kétezer lengyel és NATO-katona vonult fel, bemutattak több mint kétszáz harcászati járművet, köztük M1A1 Abrams amerikai harckocsikat, K9-es dél-koreai önjáró lövegeket, amerikai HIMARS rakétavetőket és Patriot légvédelmi rendszereket. A díszszemlét légibemutató nyitotta meg, amelyen AH-64E Apache típusú amerikai harci helikopterek is szerepeltek. Lengyelország kedden írt alá szerződést 96 Apache beszerzéséről, ezek leszállítása 2028 után kezdődik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com