Ankara hivatalosan kérte Gülen letartóztatását Washingtontól

A török igazságügyi minisztérium hivatalosan kérte az Egyesült Államokban élő török hitszónok, Fethullah Gülen letartóztatását Washingtontól azzal az indokkal, hogy Gülen adott parancsot a július 15-ei katonai puccskísérlet végrehajtására, és ő irányította az összeesküvést - jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség.

Ankara további célja Gülen kiadatása, Washington azonban azt kéri NATO-szövetségesétől, hogy szolgáltasson egyértelmű bizonyítékot Recep Tayyip Erdogan török államfő egykori szövetségesének bűnösségét illetően.

00

Barack Obama amerikai elnök a közelmúltban felajánlott Erdogannak minden segítséget, amellyel a hatalomátvételi szervezkedés kitervelőit a nyomozók elfoghatják, és bíróság elé állíthatják.

Binali Yildirim török miniszterelnök szerint "Gülen kiadatása az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok elmélyítésének fő feltétele, e téren nincs helye alkudozásnak".

Augusztus közepén egy törökországi ügyészség kétszeres tényleges életfogytiglani, valamint további 1900 évi börtönbüntetést, illetve hatalmas összegű bírói pénzbírságot kért Gülenre. A 2527 oldalas vádirat alapján a hitszónok fegyveres terrorszervezet alapítása és irányítása, terrorizmus finanszírozása, az alkotmányos rend megváltoztatásának kísérlete, valamint a kormány megdöntésének kísérlete miatt kell felelnie.

Gülen korábban nemzetközi vizsgálóbizottság létrehozását szorgalmazta a puccskísérlet kivizsgálására, és kijelentette: kész hazatérni Törökországba, ha az ellene felhozott vádaknak akár csak egytizede is igaznak bizonyul, és ha bűnösnek találják, vállalja az ezért járó büntetést.

A török kormány a puccskísérletet követően számos területen tisztogatásokba kezdett a közigazgatásban. A vizsgálatok a haderő mellett főként a rendőrséget, a csendőrséget, a parti őrséget, az igazságügyet, az oktatást, az egészségügyet és a médiát érintik.

A Sabah című kormánypárti napilap vasárnap azt közölte, hogy a mozgalom mintegy 93 ezer tagja "szivárgott be" hosszú évek alatt az államigazgatásba. A török vezetés azt állítja, hogy Gülen ebben a folyamatban saját alapítványaira, iskoláira, vállalkozásaira, biztosítótársaságaira, illetve médiaérdekeltségeire támaszkodott.

Az újság úgy tudja, hogy két hónap alatt eddig körülbelül 53 ezer közalkalmazottat küldtek el munkahelyéről és még nagyjából 40 ezer dolgozóra várhat hasonló sors.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com