Annyira félt a vizsgáktól, hogy öngyilkos lett a 18 éves lány

Felakasztotta magát Amy Latham, mert rettegett, hogy megbukik, és a jövőjével kapcsolatban is bizonytalan volt.Amy LathamDermesztő búcsúüzenetet hagyott a 18 éves Amy Latham a szüleinek, akiknek meghagyta, hogy ne keressék, mert csak az élettelen testét fogják megtalálni. Így is történt, ugyanis 36 órával a fiatal eltűnése után, a rendőrök megtalálták a család házához közeli erdőben Amy felakasztott holttestét.

A kamasz hátrahagyott búcsúleveléből kiderült, hogy a gimnazista azért vetett véget az életének, mert rettegett attól, hogy megbukik a vizsgáin annak ellenére, hogy a modellnek készülő lánynak sosem volt problémája az iskolában.

A fiatal halálának ügyében azonnal vizsgálat indult. Ebből kiderül, hogy Amy súlyos depresszióban szenvedett, amit nem kezeltek, ez pedig odavezetett, hogy a kamasz önmaga ellen fordult.

Joe William, az ügyben eljáró nyomozó elárulta, Amy hangulatváltozásai áprilisban kezdődtek. A gimnazista nagyon félt az év végi vizsgák eredménye miatt, és emellett a jövőjével kapcsolatban is bizonytalan volt.

Susan, Amy 51 éves édesanyja elmondta, hogy egyáltalán nem sejtette, hogy a lánya ennyire boldogtalan. Azt pedig természetesnek vette, hogy Amy izgatott volt a jövőjét illetően, és előfordult, hogy kiborult, ha a szerelmi életében valami nem úgy alakult, ahogy akarta.

Ryan McClelland, a kamaszlány barátja viszont elárulta, hogy a lány már áprilisban arra panaszkodott, hogy hangokat hall, és úgy érzi, senki sem törődik vele. Az öngyilkosságról pedig a múlt hónapban beszélt először. Akkor azt mondta, hogy mindenkinek jobb lesz, ha ő már nem lesz.

(Forrás: hír24.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com