Antiszemitizmussal vádol egy neves német publicistát a Simon Wiesenthal Központ

Felvett egy neves német publicistát a legveszélyesebbnek tartott antiszemita és Izrael-ellenes személyiségek és szervezetek listájára a Simon Wiesenthal Központ (SWC). A jeruzsálemi székhelyű szervezet eljárását több német párt elutasítja, pénteken pedig a németországi zsidó közösségeket összefogó szervezet is a védelmébe vette a publicistát.

SWC Jakob AugsteinAz SWC Jakob Augsteint, a Spiegel Online publicistáját, a Der Freitag című baloldali hetilap szerkesztőbizottságának tagját a kilencedik helyre helyezte azon a tízes listán, amelyet a 2012-ben világszerte regisztrált antiszemita és Izrael-ellenes megnyilvánulások alapján állított össze. A listát az egyiptomi iszlamista Muzulmán Testvériség vezeti.

Magyar vonatkozás, hogy a Jobbik (illetve Gyöngyösi Márton képviselő) is szerepel a névsorban, mégpedig a hetedik helyen.
Az SWC indoklásként Augstein írásaiból közölt öt idézetet, amelyekben a szerző az izraeli kormányt, illetve az ultraortodox zsidókat bírálta, és közölt egy idézetet egy másik német publicistától - Henryk M. Brodertől, a konzervatív Die Welt szerzőjétől -, aki szerint Augstein "színtiszta antiszemita".
Jakob Augstein rágalomnak minősítette az SWC eljárását. Csütörtökön kiadott állásfoglalásában hangsúlyozta: tiszteli az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen küzdő szervezetet, és elszomorítónak tartja, hogy éppen az SWC bélyegzi antiszemitizmusnak és rasszizmusnak a kritikus szellemű újságírást.
Állást foglalt az ügyben több párt is, politikai oldalakat átívelő egyetértésben utasítva el, hogy az SWC antiszemitizmussal vádolta meg Augsteint, és védelmébe vette a publicistát - a Der Spiegel című hetilapot alapító Rudolf Augstein fiát - a Németországi Zsidók Központi Tanácsa (ZDJ) is. Salomon Korn, a németországi zsidó közösségeket összefogó szervezet alelnöke egy pénteki rádióinterjúban úgy vélekedett: az SWC munkatársai nem végeztek kellően alapos kutatómunkát Augstein munkásságával kapcsolatban, értékelésük így "igen távol áll a német valóságtól".
Julia Glöckner, a konzervatív CDU elnökhelyettese egy csütörtöki nyilatkozatában hangsúlyozta: a szabad társadalomhoz a kormányok bírálatának szabadsága is hozzátartozik, az izraeli kormány tevékenységének bírálatából antiszemitizmust levezetni pedig "nagyon merész következtetés". Hasonlóképpen vélekedett az ellenzéki Baloldal (Die Linke) frakcióvezetője, Gregor Gysi is, aki szerint tévedés "antiszemitizmust kovácsolni" Augsteinnek az izraeli kormánnyal szemben megfogalmazott hol jogos, hol megalapozatlan bírálataiból.
http://www.wiesenthal.com/atf/cf/%7B54d385e6-f1b9-4e9f-8e94-890c3e6dd277%7D/TT_2012_3.PDF

 

MTI hír

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com