Április harmadikára írták ki az elnökválasztást Szerbiában

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Április harmadikára írta ki a szerb elnökválasztást Ivica Dacic leköszönő házelnök szerdán Belgrádban.A választás legnagyobb esélyesének a hivatalban lévő államfőt, Aleksandar Vucicot tartják, noha a politikus hivatalosan még nem jelentette be, hogy indulna a választáson. Az általa vezetett Szerb Haladó Párt március 7-i ülésén határozzák meg, ki is lesz az indulójuk, ám szinte biztosra vehető, hogy Aleksandar Vucicot fogják jelölni.
   

A Szerbiai Szocialista Párt, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Radikális Párt is úgy nyilatkozott, hogy elnökjelöltként Aleksandar Vucicot kívánja támogatni.

Az elnökválasztás napján előrehozott parlamenti választást, valamint egyes településeken, például a fővárosban, Belgrádban önkormányzati választást is tartanak. A parlament elnöke arra kérte a lehetséges jelölteket, hogy mihamarabb adják le jelentkezésüket, erre március 12-ig van lehetőségük. Hozzátette: szeretné, ha az elnökválasztás demokratikus és tisztességes politikai légkörben zajlana, és hozzájárulna az ország politikai stabilitásához és az ország, illetve lakosainak jövőjéhez.
    

Aleksandar Vucic köztársasági elnök mandátuma május 31-én jár le. Az elnökválasztásról szóló törvény értelmében a voksolást a megbízatás lejárta előtt legalább 90 nappal ki kell írni, a kiírástól számítva pedig legalább 30, de legfeljebb 60 napon belül meg kell tartani. A köztársasági elnököt az állampolgárok közvetlen, titkos szavazással választják meg.
    

Annak ellenére, hogy a választást csak szerdán írták ki, már többen is jelezték, hogy indulnának a megmérettetésen. Indulni kíván Zdravko Ponos, a szerb hadsereg egykori vezérkari főnöke, Bosko Obradovic, a szélsőjobboldali Dveri mozgalom vezetője, Milos Jovanovic, a szintén jobboldali Szerbiai Demokrata Párt elnöke, Srdjan Skoro újságíró és Misa Vacic, a Szerb Jobboldal nevű szerb nacionalista párt vezetője is.
    

A várakozások szerint április harmadikán legalább tíz jelölt közül választhatnak a szerbiai állampolgárok. Az induláshoz egy-egy jelöltnek tízezer támogatói aláírást kell összegyűjtenie. Közvélemény-kutatások szerint Aleksandar Vucic támogatottsága jelenleg 50 százalék alatt van, egy februári felmérés szerint a szavazópolgárok 45,7 százaléka adná voksát a hivatalban lévő elnökre. Az ellenzéki jelöltek közül a legtöbb szavazatra a baloldal jelöltje, az egykori vezérkari főnök, Zdravko Ponos számíthatna, rá az állampolgárok 10,8 százaléka szavazna, míg a szélsőjobboldali Bosko Obradovicot a szavazópolgárok 8,5 százaléka támogatná.
    

Amennyiben egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok 50 százalékát és még egy voksot, akkor második fordulót kell tartani, amelyen a két legtöbb szavazatot szerző jelölt méri össze erejét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com