Árammal hajtott repülőgép készül átszelni a La Manche csatornát

A La Manche csatorna több mint 100 évvel ezelőtti átrepülésével új korszakot nyitott a repülésben Louis Bleriot, a héten egy újabb nagy lépést tesz az Airbus a légiközlekedésben, amikor a vállalat áram hajtotta gépe átkel a La Manche fölött.

Didier Esteyne pilóta péntek reggel száll fel az angliai Lydd repülőteréről az Airbus E-Fan kétüléses repülőgépével, hogy megtegye 38 perces útját Franciaországba.

The E-Fan flight demonstrator prepares for take-off.

Ez lesz az eddigi leghosszabb út, amelyet elektromos repülőgép megtesz.

Ilyen repülőgépek eddig csak rövid tesztutakat tettek meg főleg légi bemutatókon, de az E-Fan lesz az első gép, amely tenger fölött kel át egyik országból a másikba - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.
Az Airbusnál már terveznek egy 90 üléses regionális utakra alkalmas repülőgépet, amely elektromos árammal vagy hibrid meghajtással képes lesz repülne 2050-re.

Az E-Fan repülőgép annyira könnyű, hogy óránkénti 10 fontba kerül működtetése szemben egy hasonló méretű kerozin hajtotta repülőgép 35 fontjával.

An Airbus E-Fan.1, an electrical aircraft participates in flying display during the opening of the 51st Paris Air Show at Le Bourget airport near Paris June 16, 2015. Picture taken June 16, 2015. REUTERS/Pascal Rossignol

Teljes egészében karbonszálból épült, és akkumulátorainak cseréje nélkül képes 160 kilométert megtenni. A repülőgép két méter magas, szárnyainak fesztávolsága 11 méter, a gép hossza majdnem hat méter.

Kettő 32 kilowattos elektromos motor működteti. Külön akkumulátor működteti a hűtő-és a szellőzőrendszert. Kilencven perc szükséges az akkumulátorok teljes feltöltéséhez.

"A repülőgép a méretében hagyományos repülőkhöz hasonlóan repül, nagyon megbízható és egyik legnagyobb előnye a zéró kibocsátás, teljesen hang nélkül repül és költséghatékony a működtetése" - mondta Jean Botti, az Airbus csoport főkonstruktőre.

Louis Bleriot...FILE --  Undated  and unlocated photo of French pilot and engineer Louis Bleriot at the controls of the plane which made the first flight across the English Channel, on July 25, 1909. Louis Bleriot was declared crazy by his own mother. "He wants to fly over the English Channel in a kite," she complained to friends a century ago. Bleriot defied her and helped usher in commercial plane travel with an epic flight from Calais to Dover in 1909, aboard a winged contraption with bicycle wheels and wooden propeller.  (AP Photo/file)

Az E-Fan 2014 márciusában tette meg első útját, azóta mintegy százszor repült.

Az Airbus szerint az elektromos áram hajtotta, alacsony kibocsátású repülés létfontosságú az Európai Unió Flightpath 2050 programjának megvalósításához, amelynek célja a szén-dioxid-kibocsátás 75 százalékkal, a kéjgáz- kibocsátás 90 százalékkal, a zaj 65 százalékkal való csökkentése a 2000-es év szintjéhez képest.
Az E-Fant 2017-ben tervezik bevezetni a piacra, egy nagyobb, négyüléses E-Fant két év múlva.

Louis Bleriot, Alicia Bleriot...FILE -- This Sunday, July 25, 1909 file photo shows French pilot Louis Bleriot, second left, with his wife Alicia, left, surrounded by well wishers after landing on a golf course near Dover, England. The flight came six years after the Wright brothers flew overland over Kitty Hawk, North Carolina, and during a decade in which pioneers in Europe and North America were developing the rudiments of airplane technology and expanding its limits.  (AP Photo/file)

http://www.telegraph.co.uk/news/science/science-news/11716439/Electric-aircraft-prepares-to-make-landmark-English-Channel-flight.html

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com