Árvíz: Bécs már fellélegezhet

Bécsben és Bécstől nyugatra már elkezdődhet az árvíz utáni takarítás, de az osztrák fővárostól keletre még emelkedik a Duna vízszintje, kritikus a helyzet.

Új-Duna, Bécs Új-Duna, Bécs

Tirolban, Salzburg környékén és Felső-Ausztriában már meg is kezdték a takarítási munkálatokat, Alsó-Ausztriában és Bécsben egyelőre még csak megkönnyebbülten szemlélik a rekordmagasságokat döntő folyó apadását, mivel a helyzet stabil.

Bécsben egy Nagy-Britanniából érkező turistákat a fedélzetén szállító hajó a híd alatt a folyó magas vízállása miatt rekedt délben Nußdorfnál. A partra vezető híd és út teljesen járhatatlanná vált. Az utasok nem hagyhatják el várhatóan este 7-kor hagyhatják majd el a hajót. Az utasok többsége nyugdíjas, idősebb ember. Ha valakinek orvosi segítségre lenne szüksége, azt csónakkal kimentik. Élelmezésükről is gondoskodnak, evakuálásra nincs szükség - erősítette meg a tűzoltóság.

Bécs, kikötő Bécs, kikötő

 

A Magyarországot Hegyeshalmon keresztül Bécset összekötő A4-es autópálya egyes szakaszát többször le kellett zárni az áradás miatt, jelenleg ismét megnyitották a forgalom előtt a teljes hosszt.

A Duna már 781 centiméterre apadt, azaz 9600 köbméter/másodperc vízátengedés mellett. Két fővárosi kikötő azonban még víz alatt fekszik.
Rekordot a főváros közeli Korneuburgnál mértek, 809 centimétert, amit 11 köbméteres másodpercenként víztömeg áteresztést jelent. Bruck an der Leithanál 895 centiméterrel várják a tetőzést, amit a 2002-es eddigi rekordnál 11 centiméterrel lenne magasabb.


Árvíz szempontjából Bécs Európa egyik legbiztonságosabb városa. Köszönhető ez a már évszázados hagyományokkal rendelkező folyószabályozásnak. A Dunát eredeti medre helyett az Új-Duna-ágba és a Duna-csatornába terelték. A régi, az eredeti ág ma már inkább kirándulóhely, strand. A víz az elterelt ágakban folyik, amely kiépítettsége védte meg már sokszor a várost az árvíztől - 2013-ban is.

www.österreich.at

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com