Aurescu: Jordánia stabilitási támpont a Közel-Keleten

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Jordánia fontos stabilitási támpont a Közel-Keleten, ilyenként reális partner Románia és a nemzetközi közösség számára a béke és biztonság megteremtésére irányuló erőfeszítésekben - mutatott rá Bogdan Aurescu román külügyminiszer kedden, miután Ajmán Szafadi jordániai miniszterelnök-helyettessel és külügyminiszterrel találkozott Bukarestben.Közös sajtótájékoztatójukon kifejtette: a királyság régi, megbízható barátja és fontos kereskedelmi partnere a térségben Romániának, és mindkét fél érdekelt abban, hogy a kiváló politikai és diplomáciai kapcsolatokat a gazdasági együttműködésben is minél több területen - elsősorban a mezőgazdaságban - kamatoztassák, illetve a védelem, a munkaügy, a szállítás, az energiabiztonság és az egészségügy területén is továbbfejlesszék.
    

Aurescu szerint Jordánia a legtöbb búzát Romániából importálja, ezért Bukarest mindent megtesz, hogy a jelenlegi komplikált nemzetközi helyzetben segítse a baráti Jordániát. A kereskedelmi kapcsolatok volumene tavaly 65 százalékkal, félmilliárd dollár közelébe emelkedett. Hosszú múltra tekint vissza a két ország közti oktatási együttműködés is, az évek során jordániai fiatalok tízezrei vettek részt felsőfokú képzésben romániai egyetemeken. Aurescu elmondta: Románia büszke arra, hogy sokan közülük elismert szakemberekké, befolyásos vezetőkké váltak.
   

A román diplomácia vezetője arról biztosította jordániai kollégáját, hogy Bukarest támogatja a két egymás mellett élő állam - Izrael és Palesztina - létének kölcsönös elismerésén alapuló közel-keleti válságkezelési erőfeszítéseket, támogatja az Európai Unió, illetve a NATO és Jordánia közti kapcsolatok szorosabbra fűzését. Ez utóbbiban tevékeny szerepet is vállal, hiszen 2023-től kezdődően az ammáni román nagykövetség fog kapcsolattartó szerepet betölteni a NATO és Jordánia között - tette hozzá.
    

Aurescu megköszönte kollégájának, hogy Jordánia megszavazta az ukrajnai helyezettel kapcsolatos - az oroszok indította háborút elítélő - ENSZ-határozatot, és tájékoztatta partnerét az ukrán menekültek befogadásával és a háború miatt Ukrajnában ragadt gabona kimenekítésével kapcsolatos román intézkedésekről. Bukaresti sajtótájékoztatójukon Szafadi köszönetet mondott Aurescunak az ösztöndíjprogramért, és megerősítette: valóban létezik Jordániában egy olyan, a romániai egyetemeken képzett értelmiségi generáció, amely nemcsak Jordánia építéséhez, hanem a két ország közeledéséhez is hozzájárul.
    

A jordániai külügyminiszter méltányolta Romániának a közel-keleti béke megteremtésére irányuló kitartó szerepvállalását, hozzátéve: mindkét fél a közvetlen tárgyalások újrakezdését szorgalmazza az izraeliek és palesztinok között. Bukaresti megbeszélésükön a szíriai válság és a terrorizmus elleni küzdelem is témája is napirendre került.
    

A két külügyminiszer a találkozón megállapodást írt alá a kulturális, oktatási, tömegtájékoztatási és idegenforgalmi együttműködési megállapodás meghosszabbításáról 2024-ig.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com