Auschwitzi évforduló - Az Iszlám Állam elleni fegyveres akcióra szólított fel a cseh elnök

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Az Iszlám Állam és általában a nemzetközi terrorizmus elleni összehangolt nemzetközi fegyveres fellépésre szólított fel kedden Milos Zeman cseh államfő.isisA nemzetközi terrorizmus nagyon jól szervezett, ezért nem lehet ellene csak nemzetállami szinten harcolni - jelentette ki Zeman Prágában, az auschwitzi náci koncentrációs tábor felszabadulása 70. évfordulója alkalmával tartott nemzetközi konferencián.

"Nemzetközi fegyveres akcióra van szükség az ENSZ BT égisze alatt" - szögezte le Zeman. Hozzátette: a katonai akcióba legalább az ENSZ Biztonsági Tanácsa valamennyi állandó tagállamának be kellene kapcsolódnia.

A cseh államfő szerint a világot ma egy "szuperholokauszt" veszélye fenyegeti, elsősorban az Iszlám Állam részéről, amely több százmillió áldozattal járhatna.

Súlyos ára lenne annak, ha a mai politikai elitek úgy meghátrálnának a terrorizmus előtt, ahogyan azt tették a múlt század harmincas éveiben Hitler esetében.
"A mai Iszlám Kalifátus jellege hasonló, mint a náci Németországé volt a múlt század harmincas éveinek elején" - mutatott rá Zeman.

Úgy vélte, hogy a világ akkoriban alábecsülte a Hitler vezette náci Németországot, s ma ugyanezt teszi az Iszlám Állammal is. "Úgy tűnik, még további terrorista akciókra van szükség, hogy rájöjjünk: a terroristákkal nem lehet tárgyalni, a terroristák ellen harcolni kell, és nemcsak felszínes törvényi változtatásokkal, hanem katonai erővel is" - hangsúlyozta a cseh köztársasági elnök.

Szerinte nemzetközi gyorsreagálású katonai egységre van szükség, amely a modern technológiai vívmányok segítségével elsősorban a terroristák kiképzőközpontjai ellen indítana támadásokat. Az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) által szervezett Let My People Live! (Engedjétek élni a népemet!) elnevezésű kétnapos prágai fórum résztvevői délután Terezínbe látogatnak, ahol a volt második világháborús koncentrációs táborban megemlékeznek a világégés áldozatairól. A kegyeleti aktuson a holokauszt mintegy 90 csehországi túlélője is részt vesz.

A kétnapos prágai fórum legfőbb célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az antiszemitizmus, a szélsőségesség veszélyére, és megoldásokat keressen a vallási intoleranciával összefüggő legégetőbb problémákra. A kétnapos rendezvényen államfők, parlamenti elnökök, közéleti és kulturális személyiségek, összesen több mint 500 ember vesz részt. Magyarországot Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya képviseli a fórumon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com