Ausztráliában elutasította a bíróság azoknak a nőknek a keresetét, akiket nőgyógyászati vizsgálatra kényszerített a katari légitársaság

Elutasította a bíróság Ausztráliában annak az öt nőnek a keresetét, akiket a katari légitársaság 2021-ben nőgyógyászati vizsgálatra kényszerített.Az öt felperest 2020-ban a dohai repülőtéren más nőkkel együtt leszállították járatukról, miután a hatóságok egy csecsemőt találtak egy repülőtéri szemetesben. Leszállításuk után a nőket nőgyógyászati vizsgálatra kényszerítették. Az ügyben eljáró ausztrál bíró úgy ítélte meg, hogy az állami tulajdonú katari légitársaság nem vonható felelősségre a globális utazást szabályozó nemzetközi szerződés, a Montréali Egyezmény alapján. A bíró szerint a repülőgép személyzete nem tehetett semmit a nőket a gépről eltávolító rendőrökkel és a vizsgálatot végző egészségügyi dolgozókkal szemben. Nem perelhető a katari légügyi hatóság sem, de kártérítést követelhetnek a Qatar Airways leányvállalatától, amely a repülőteret üzemelteti.
    

Az öt nő 2021-ben nyújtott be keresetet az ausztrál szövetségi bírósághoz, kártérítést követelve az állítólagos "jogellenes fizikai érintkezés" és a jogtalan fogvatartás miatt, amelyek miatt állításuk szerint depresszió és poszttraumás stresszzavar alakult ki náluk. Az öt nő korábban a brit közmédiának elmondta, hogy nem járultak hozzá a vizsgálatokhoz, és nem kaptak magyarázatot arra, hogy miért csinálják ezt velük.
   

"Úgy éreztem, mintha megerőszakoltak volna" - mondta a neve elhallgatását kérő brit nagymama. Egy másik nő azt mondta, azt hitte, hogy elrabolják és túszul ejtik. Katar az invazív vizsgálatot követően büntetőeljárást indított, amelynek eredményeként egy repülőtéri tisztviselőt felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. A pert indító nők nem elégedettek azzal, ahogy a katari hatóságok kezelték az ügyet. "Fel akarjuk emelni a hangunkat, hogy soha senkit ne vessenek alá még egyszer ilyen lélekölő, borzalmas bánásmódnak" - mondta egyikük a BBC-nek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com