Ausztria rendkívüli intézkedésekről döntött az újabb menekülthullám miatt

Rendkívüli intézkedéseket vezetnek be a megerősödött menekülthullám miatt Ausztriában, így például három sátortábort állítanak fel a menekültek elhelyezésére - közölte az osztrák belügyminisztérium csütörtökön.

osztrák címerAz intézkedések bevezetésére azért volt szükség, mert a hét első napjaiban csaknem 600 menekültkérelmet nyújtottak be. Csupán hétfőn 314 kérelem érkezett be, a legtöbb a háború sújtotta országokból, Szíriából és Afganisztánból.

A három sátortárbor pontos helyéről és az itt elhelyezett menekültek számáról a belügyminisztérium még nem adott felvilágosítást.

Annyi biztos, hogy a táborok a főváros területén kívül helyezkednek majd el, és a nyolcszemélyes sátrakból álló ideiglenes szállást az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának előírásai szerint alakítják ki (németországi táborok mintájára), várhatóan már a hétvégén.

Ezenkívül menekülteket helyeznek el átmenetileg a stájerországi Vordernbergben, és újra megnyitnak egy korábban már működő 600 férőhelyes központot a Bécs harmadik kerületéhez tartozó Erdbergben.

Az osztrák belügyminisztérium a kérdés megoldására létrehozott egy válságstábot is, amely pénteken ül össze közös tanácskozásra a védelmi minisztérium, a tartományok és a civil szervezetek képviselőivel, valamint a tűzoltókkal.

Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter a most kialakult helyzet kapcsán újra a probléma uniós szinten való megoldását, menekültkvóta szerinti befogadást szorgalmazza.

A menekültek elhelyezését az elmúlt hónapokban heves viták kísérték Ausztriában. A tartományok közül csak Bécs és Alsó-Ausztria teljesítették korábban megállapított menekültbefogadási kvótájukat. Múlt héten a tartományi vezetők Sankt Pölten-i találkozóján abban állapodtak meg, hogy a kiskorúakat jobb ellátásban részesítik és iskolázási lehetőséget is biztosítanak számukra. Bécs hozzávetőleg nyolcezer menekültet fogadott be, közülük 200 még kiskorú.

Az elmúlt években jelentősen megnőtt a benyújtott menedékkérelmek száma Ausztriában: 2013-ban csaknem 18 ezret, tavaly nagyjából 28 ezret adtak be. 2014-ben a legtöbb kérelmező - 7754 - szíriai volt, majd az afgán állampolgárok következtek (5070). A biztonságosként besorolt országokból érkezők tavaly csaknem 2708 kérvényt adtak be, idén előreláthatólag ez a szám is növekedni fog, a becslések szerint körülbelül ötezerre.

Szerdán javaslatcsomagot terjesztett elő a migrációs hullám kezelésére az Európai Bizottság. A csomag egyebek közt tartalmazza azt, hogy a Triton és Poszeidón tengeri műveletekhez eredetileg rendelt kapacitást és eszközöket meg kell háromszorozni 2015-ben és 2016-ban.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com