Ausztriában eddig a felnőtt lakosság több, mint egynegyede kapta meg a koronavírus elleni védőoltást

Kántor Yvette, az MTI tudósítója jelenti: Ausztriában eddig a felnőtt lakosság több, mint egynegyede kapta meg a koronavírus elleni védőoltást."Péntekig 1,93 millió ember kapta meg a védőoltást, és közülük mintegy 763 ezren már mindkét dózist. A vakcina a koronavírus-járvány legyőzésének kulcsa.

A kormány célja, hogy a mindenkinek, aki szeretné, a lehető leggyorsabban  felajánlja a vakcinát, és védetté tegye az embereket a koronavírussal szemben" - hangoztatta Sebastian Kurz kancellár és Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter pénteken.

    
A kormány azzal számol, hogy ötmillió ember szeretne részesülni az oltásban. "A cél az, hogy még nyár előtt mindenki, aki akarja, megkaphassa a vakcinát " - mondta a kancellár. Ausztriában naponta átlagosan ötvenezer enber kap oltást.  Jelenleg a 65 éven felüliek immunizálása folyik, 60 százalékuk már legalább az első adagot megkapta. Ezen túlmenően most már az egy vagy több krónikus betegséggel rendelkezők immunizálása áll az oltási kampány középpontjában.
   

"A tartományokban most folynak az 50 éven felüliek oltásának előkészületei, immunizálásukat a következő hetekben kezdjük el"- közölte az egészségügyi miniszter. Az elmúlt 24 órában 2329 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 604 823 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 1866, az intenzív kezelésre szorulók 517-en vannak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 29-en haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 10 055-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 568 213.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

http://ujhazak.com