Ausztriában megduplázódott az antiszemita túlkapások száma

Kántor Yvette, az MTI tudósítója jelenti: Ausztriában 2021 első félévében megduplázódtak az antiszemita túlkapások az előző év hasonló időszakához képest - derül ki a bécsi Izraelita Hitközség (IKG) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből.A jelentés szerint a januártól június végéig terjedő időszakban idén 562 ilyen esetet jelentettek, míg tavaly ez a szám 257 volt az első félévben. Az incidensek jelentős többségének hátterében a koronavírus-járvány, illetve a közel-keleti konfliktus áll. Az antiszemita megnyilvánulások több mint felét (331) sértő magatartásformák, illetve szóbeli gyalázkodások teszik ki. Ezen túlmenően 154 esetben olyan internetes tartalmakat jegyeztek fel, amelyek nyilvános antiszemita szidalmakat, üzeneteket hordoznak. A bejelentett esetek listáján 58 rongálás, 11 fenyegetés és 8 tényleges fizikai bántalmazás szerepel.
    

Nagy részüket (244) a jelentés szerint szélsőjobboldali politikai indíttatásból követték el, ugyanakkor 71 esetben muzulmán hátteret azonosítottak be. Az utóbbi csoport elkövetői agresszívabb magatartást tanúsítottak, mint szélsőjobboldali társaik. Baloldali motivációval 100 túlkapást regisztráltak, míg 147 incidenst nem tudtak egyértelműen besorolni.
    

"Ha az antiszemitizmus ellen nem ott küzdünk, ahol az szavak formájában megjelenik - a villamoson, az iskolában, a stadionban vagy éppen a Facebook-on - akkor a szavak nagyon gyorsan tettekké válhatnak" - jelentette ki Oskar Deutsch, az IKG elnöke. Hozzátette: az Izraelt érintő, illetve a koronavírus-járvánnyal összefüggő antiszemita összeesküvés-elméletek és a holokauszt bagatellizálása ellen össztársadalmilag kell fellépni.
    

Karl Nehammer belügyminiszter is reagált a frissen publikált adatokra. "Az antiszemitizmus elleni harc része az osztrák identitásnak, és (e harc) országunk történelmi felelőssége is" - jelentette ki a tárcavezető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com