Az alkohol meglepő bajokat okoz

A kanadai Addiktológiai és Mentálhigéniai Központ (CAHM) tapasztalata szerint az alkohol a harmadik vezető oka a sérüléseknek, betegségeknek világszerte.


alkoholA tanulmány az Addiction nevű folyóiratban jelent meg, ahol a betegségek okait kutató 2010- es év nagyszabású projekt részeként készült. " Az alkoholfogyasztás több mint 200 különböző betegségekért, és sérülésekért felelős. Ezek nemcsak az alkoholizálás jól ismert következményeit foglalják magukba, mint a májzsugorodás, és a közúti balesetek, hanem számos rákfajtára, köztük a nőket érintő mellrákra is kiterjednek" - fogalmazott Kevin Shield a tanulmányvezető szerzője.

A tudományos munka készítői a 2005-re jellemző alkoholfogyasztást, és annak mennyiségét országokra lebontva vették figyelembe. Ezen adatok alapján becsülték meg a 2010-re érvényes mutatókat. Az eredmények jelentősen eltérnek országonként az alkohol fogyasztás kultúráját, és annak mennyiségét illetően - adta hírül a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportál.

Az eredmények szerint Európa egyes területein, és Fekete-Afrika nagy részein a világon a legkeményebb az alkoholfogyasztás. Kelet-Európában, és Fekete-Afrika déli részein fogyasztották az emberek a legegészségtelenebbül az alkoholt. Rendszeresen lerészegedve, keverve a tömény alkoholt az enyhébb számba menő italokkal étkezés nélkül.

Észak-Afrikában, Közel-Keleten, és Dél Ázsiában élők itták a legkevesebb alkoholt. Az észak-amerikaiak, és a kanadaiak is nagyon sok alkoholt fogyasztanak a globális átlagnál több, mint 50%-ot. Ezt a nyugatabbra elhelyezkedő európai uniós államokban élőkhöz képest sokkal keményebben teszik.

Az alkoholfogyasztás rovására írható betegségek, sérülések mértéke egyre jobban növekszik szerte a világon. A magas vérnyomás, és a dohányzás után a harmadik helyet foglalta el az alkohol következtében jelentkező betegségek, és sérülések.

A tanulmányt lakossági felmérések alapján készítették. Valamint összevetették a nem hivatalos gyártási, és eladási adatokkal.

(ötvenentul.hu)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com