Az alkotmánybíróságnál kérelmezte házi őrizetének feloldását a Törökországban kémkedéssel vádolt amerikai lelkész

Védence házi őrizetének feloldására irányuló kérelmet nyújtott be szerdán a török alkotmánybírósághoz a Törökországban kémkedéssel és terrorszervezetekkel való kapcsolattartással vádolt amerikai lelkipásztor, Andrew Craig Brunson ügyvédje - jelentette az Ihlas török hírügynökség.Ismail Cem Halavurt egyúttal a Brunson ellen hozott utazási tilalom megsemmisítését is kérte. Az utóbbi hónapokban már két török bíróság is elutasította a házi őrizet és az utazási tilalom megszüntetését.

Halavurt a török sajtó tanúsága szerint kedden azt nyilatkozta, hogy az utazási tilalom feloldását annak ellenére belefoglalta a kérelembe, hogy az alkotmánybíróság abba nem szól bele. Mint mondta, október 12-e, tehát Brunson következő tárgyalása előtt nem vár döntést a testülettől, de ettől függetlenül védencével meg akarta tenni ezt a lépést.

    
Brunson tiszteletes ügye régóta terheli az amerikai-török viszonyt, de a viszály csak azután robbant ki Ankara és Washington között, hogy a több mint másfél éve előzetesben ülő Brunsont július végén házi őrizetbe helyezték. Az Egyesült Államok kormánya először zárolta Süleyman Soylu török belügy- és Abdulhamit Gül török igazságügy-miniszter amerikai javait, valamint megtiltotta, hogy amerikai állampolgárok üzleti kapcsolatba kerüljenek a török politikusokkal.
    

A török külügyminisztérium erre válaszul ugyanezeket az intézkedéseket foganatosította Washingtonnal szemben. Később Donald Trump amerikai elnök elrendelte a Törökországból importált alumínium és acél vámtarifáinak megduplázását, majd Ankara szintén emelte az Egyesült Államokból behozott autókra, alkoholra és dohányárura kivetett vámot.
    

Az amerikai lelkészt a 2016. júliusi puccskísérletet követően tartóztatták le a nyugat-törökországi Izmirben, ahol egy kis protestáns templom prédikátora volt. A vád szerint támogatta az összeesküvés kiterveléséért felelőssé tett, Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát, továbbá a szeparatista Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), illetve kémkedett az Egyesült Államok javára is.
   

Brunson tagadja az ellene felhozott vádakat. A lelkész 35 év börtönbüntetést is kaphat, ha bűnösnek találják. Washington a tiszteletes azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását követeli.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com