Az államfő a szociáldemokratákat sürgeti, hogy zárják le a válságot

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD) sürgette a héten előállt román kormányválság megoldására szombaton Klaus Iohannis jobboldali államfő."Erre volt a legkevésbé szükségünk. Minden kommunikációs csatornán arra kértem a PSD-t, hogy sürgősen zárja le ezt a válságot.

Nyitottságot tapasztaltam a világban, láthatták, az Egyesült Államokban nagyon jól fogadtak, nyitottak velünk szemben Európában, már csak egy stabil kormányra van szükségünk" - állapította meg Klaus Iohannis Nagyszebenben.

Arra az újságírói kérdésre, hogy miképp kellene kilábalnia a kormánypártnak a válságból, azt mondta, nem akarja a szociáldemokratákat leckéztetni, az ő dolguk, hogyan járnak el. "A PSD nagy párt, és remélem, hogy nagyon gyorsan meg tudja oldani a problémáit" - mondta Iohannis. A román elnök Xavier Bettel luxemburgi kormányfőt látta vendégül az erdélyi városban, amelynek 2014-ig polgármestere volt. A találkozót abból az alkalomból tartották, hogy tíz év telt el, amióta 2007-ben Luxembourg Nagyszebennel osztotta meg az Európa kulturális fővárosa címet, példátlan városfejlesztési lehetőséghez és azóta is kiemelkedően magas idegenforgalomhoz segítve a szász történelmi hagyományokat ápoló várost.


A luxemburgi miniszterelnök romániai látogatása alkalmával találkozott a szociálliberális koalíció politikai támogatásától a napokban megfosztott Sorin Grindeanu kormányfővel. Közös sajtóértekezletükön Xavier Bettel úgy vélekedett: politikai válságok mindenütt előfordulnak, az a fontos, hogy Románia mielőbb visszanyerje stabilitását és működőképesek maradjanak azon intézményei, amelyekre az európai partnerszervezetek támaszkodhatnak.


Romániában azt követően alakult ki kormányválság, hogy a koalíciós pártok a kormányprogram végrehajtásának késedelmére hivatkozva szerdán megvonták bizalmukat Sorin Grindeanu kabinetjétől, a bűnbak szerepet elutasító miniszterelnök azonban nem hajlandó lemondani. A szociálliberális koalíció szerdán készül bizalmatlansági indítványt megszavazni a parlamentben saját volt kormánya ellen, hogy eltávolítsa Grindeanut a miniszterelnöki tisztségből.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com