Az államfőre száll át a kormányfő jogköre Törökországban egy új rendelet értelmében

Az államfőre száll át a kormányfő minden jogköre Törökországban a hivatalos közlönyben szerdán megjelent törvényerejű rendelet értelmében. Az intézkedés várhatóan jövő hétfőn lép hatályba, amikor a június 24-én újraválasztott Recep Tayyip Erdogan elnök leteszi az államfői esküt.Az Anadolu török állami hírügynökség beszámolója szerint a rendelettel az 1924 és 2017 között született törvényekben a "kormányfőt", valamint a "minisztertanácsot" jelölő hivatkozások mindenütt az "államfő", illetve az "államfői hivatal" kifejezésre cserélődnek.

    
A végrehajtó elnöki rendszer bevezetéséről tavaly áprilisban népszavazáson döntöttek Törökoszágban. Az alkotmánymódosítás az idén június 24-én tartott államfő- és parlamenti választás után lép életbe, várhatóan jövő hétfőn, Erdogan ünnepélyes eskütételével és az azt követő szertartással. A változtatás kiszélesíti a mindenkori államfő jogköreit, ő jelölheti ki és függesztheti fel hivatalukból a minisztereket, továbbá egy vagy több alelnököt állíthat maga mellé. A módosítással megszűnik a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrejött miniszterelnöki intézmény.
    

Az NTV török hírtelevízió értesülése alapján a parlamentáris rendszerből az elnökibe történő átmenet keretében még két törvényerejű rendelet fog megjelenni a közeljövőben. Egy még Erdogan eskütétele előtt, egy pedig utána.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com