Az amerikai adminisztráció tagjai a Müncheni Biztonsági Konferencia alkalmával találkozhatnak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az amerikai adminisztráció tagjai a Müncheni Biztonsági Konferencia alkalmával találkozhatnak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel - közölte Keith Kellogg, Donald Trump Ukrajnáért és Oroszországért felelős különleges elnöki megbízottja.Keith Kellogg az AP hírügynökségnek elmondta, hogy a találkozó részleteit a Fehér Ház dolgozza ki. A hét második felében kezdődő müncheni eseményen az amerikai delegációt J.D. Vance alelnök vezeti, tagja lesz Keith Kellogg, valamint Marco Rubio, külügyminiszter is. Az ukrán delegáció vezetője Volodimir Zelenszkij elnök lesz.

Donald Trump hétfőn a Fehér Házban úgy nyilatkozott, hogy a héten valószínűleg ő is beszél az ukrán elnökkel. Donald Trump a Fox News hírtelevíziónak adott, szintén hétfőn sugárzott interjúban arról beszélt, hogy az amerikai katonai támogatás fejében 500 milliárd dollár értékű, Ukrajnában kitermelhető ritka földfémre tart igényt.

Az elnök szavai szerint az ukrán fél egyetértett az igénnyel. Egyben megismételte, hogy az Egyesült Államok már mintegy 300-350 milliárd dollár értékű segítséget nyújtott.

"Azt mondtam nekik, hogy valamit kapnunk kell, nem folytathatjuk ennek a pénznek a kifizetését" - fogalmazott az elnök.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com