Az amerikai külügyminisztérium kivonta Sanghajból diplomatái egy részét

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti: Az amerikai külügyminisztérium a koronavírus-járvány sújtotta Sanghaj elhagyására szólította fel főkonzulátusa nem elengedhetetlenül szükséges dolgozóit és családtagjaikat a járványhelyzetre, valamint a vírus terjedésének visszaszorítását célzó, szigorú korlátozó intézkedésekre hivatkozva.Az amerikai külügyminisztérium hétfőn késő este kiadott közleményében továbbá arról is beszámolt, hogy aggodalmát fejezte ki a kínai hatóságok felé a városban tartózkodó amerikai állampolgárok biztonságát és jólétét illetően.
    

A 25 millió lakosú Sanghajban alkalmazott vesztegzár és egyéb korlátozó, valamint szűrőintézkedések egyikei a legszigorúbbaknak azóta, hogy a vírus megjelent Kínában. Sanghajban március 28-án léptettek életbe eredetileg két szakaszosra tervezett vesztegzárat, amely alapján előbb a város keleti, majd április 1-étől a nyugati részeit zárták le.


Miután azonban a tömeges tesztelések során nagy számú fertőzöttet szűrtek ki a város minden részén, a hatóságok a vesztegzár meghosszabbítása mellett döntöttek. Az intézkedések nyomán azonban a város lakói egyebek mellett akadozó élelmiszerellátásra, élelmiszerhiányra, valamint esetenként a szükséges orvosi ellátás hiányára panaszkodtak.


A városban továbbá csaknem száz, ideiglenes kórházat hoztak létre, több tízezer ágyas kapacitást biztosítva a fertőzöttek elkülönítésére. A karanténközpontokkal kapcsolatban azonban szintén sokan panaszkodtak, a többi közt a kényelmetlen körülmények, valamint amiatt, mert a hatóságok a panaszmentes fertőzöttek számára sem tették lehetővé az otthoni karantént.


A mereven alkalmazott járványügyi óvintézkedésekre világítanak rá továbbá olyan esetek is, melyek során gyermekeket szüleiktől elválasztva helyeztek megfigyelés alá. A sanghaji hatóságok időközben lehetővé tették azt, hogy egy szülő kiskorú gyermekével együtt vonuljon karanténba a gyermek fertőzöttsége esetén. A kínai internetezők körében nagy port kavart továbbá egy olyan eset is, melyben járványügyi dolgozók agyonverték egy fertőzöttként azonosított sanghaji kutyáját. Az esetet a sanghaji hatóságok egyedi túlkapásnak minősítették, mindazonáltal nem volt példa nélküli, ugyanis Kína más részeiről is érkeztek hasonló beszámolók.
    

Az Egyesült Államok pekingi nagykövetsége már a múlt héten közölte, hogy lehetővé teszik a sanghaji amerikai főkonzulátus nem nélkülözhetetlen munkatársai számára a város elhagyását. Az amerikai nagykövetség továbbá figyelmeztetést adott ki állampolgárai számára, miszerint "önkényes" járványügyi intézkedésekre kell számítaniuk Kínában. Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő akkor alaptalan rágalmazással vádolta meg az amerikai felet és védelmébe vette a kínai járványügyi intézkedéseket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com