Az amerikaiak túlnyomó többsége jelentős problémának látja a bűnözést

Az amerikaiak túlnyomó többsége jelentős problémának látja az Egyesült Államok egészét, valamint számos nagyvárosát sújtó bűnözést - derül ki egy szerdán közölt országos felmérésből.Az AP-NORC közvélemény-kutatása szerint az amerikai lakosság kétharmada (66 százalék) látja "jelentős" problémának a bűnözést az ország egészében, míg mintegy harmaduk (32 százalék) "kisebb" problémaként értékeli.

A nagyvárosi bűnözést tekintve az emberek több mint négyötöde (81 százalék) nyilatkozott úgy, hogy "jelentős" problémát jelent, míg további csaknem ötöde (18 százalék) szerint "kisebb" probléma.

A közvélemény-kutatás azt követően készült - augusztus 21-25. között -, hogy Donald Trump elnök határozott intézkedéseket tett a főváros, Washington D.C. közbiztonságának helyreállítása érdekében: a többi között szövetségi irányítás alá helyezte a város rendőrségét, és a Nemzeti Gárda egységeit vezényelte az utcákra a rendőrségi munka támogatására.

A felmérés szerint az amerikaiak 55 százaléka részben vagy egészében támogatja a katonaság, illetve a Nemzeti Gárda bevetését a rendőrség kisegítésére, és 37 százalék részben vagy egészben ellenzi azt. Helyi rendőrségek szövetségi felügyelet alá helyezésével ugyanakkor az emberek kevesebb mint egyharmada (32 százalék) ért egyet.

A közbiztonsági intézkedések részeként szerdán Sean Duffy közlekedési miniszter bejelentette, hogy a szövetségi adminisztráció elveszi Washington D.C. központi vasútállomása, a Union Station üzemeltetését a legnagyobb vasúttársaság, az Amtrak kezéből. Az épület tulajdonosa a szövetségi kormány.

A miniszter a vasútállomás főcsarnokában tartott tájékoztatón kifejtette, hogy céljának tekinti az épületegyüttes fényének helyreállítását, mert a Capitolium közvetlen közelében álló pályaudvar "elhanyagolttá" vált, pedig Washington "büszkeségeként" kellene szolgálnia.

Sean Duffy a pályaudvar biztonságának megteremtése érdekében tervezett lépések között említette, hogy a jövőben nem engedik, hogy hajléktalanok használják azt szállásként.

A Donald Trump elnök által augusztus 11-én elrendelt washingtoni közbiztonsági akció egyik kiemelt célpontja a főváros nagypályaudvara, amelynek épülete előtt mintegy két hete állandóan jelen van a Nemzeti Gárda több egysége.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com