Az angliai parlamenti éttermekben tiltják a GMO fogyasztását, a polgároknak pedig ajánlják

Magyarországon is, és az uniós tagállamokban is elvileg tilos a genetikailag módosított növények termesztése, mégis sok tányérunkon landoló étek tartalmaz ilyen összetevőket.


gmo1Fontos tudnunk, hogy az állati takarmányok tömkelege GM szóját, kukoricát tartalmaz. A 90-es évek óta tomboló technológia már régen dúl az egész világon. Ezt természetesen nem tudtuk, mert a fővonalas média erről nem szólt. Az emberiség gyakorlatilag a „rendszerváltás” utáni időktől veszi magához ezeket az abnormális táplálékokat. Ezeknek a szerkezete teljesen megváltozott, és így az elvileg tiltott GM növényeken keresztül mégis bejut az emberek szervezetébe ez a szenny, aminek a következményei csak néhány évtized múlva fognak látszódni az emberek rovására.


Napjainkban arról szól a történet, hogy az unió tiltja a GM növények termesztését, és ez mégis valahogy megvalósul. Egy bizonyos helyen azért mégsem engedik ezt a gazemberséget, mert a brit parlament képes volt távol tartani a GM növényeket is, és az effajta növényeket fogyasztó állatok húsát a szabadkőműves pribékek tányérjáról.


Ez a dolog kicsiben működik, tehát még dicséretes is lenne, hiszen amit kicsiben meg lehet valósítani, azt nagyban is meg lehet.

Azonban nagyban nem akarják, mert a polgári többséget kell fertőzni azzal a dologgal, amire már rá jöttek néhányan, hogy ezt bizony ne tedd, mert a GM hosszú távon az emberi szervezetre gyilkos hatással van. A gazemberség a dologban az, hogy a brit parlament kitiltotta az éttermeiből a GMO-t tartalmazó ételeket, és a parlament propaganda kampányt indítványozott a GMO fogyasztás érdekében.


GMO búza GMO búza


A biotechnológia számára van egy-két politikus, akit megnyertek, és Owen Paterson környezetvédelmi miniszter azt hirdeti, hogy a GMO termékek sokkal biztonságosabbak, minta nem GMO termékek. Bizonyos forrásokból azonban tudott dolog, hogy ő bizony ilyen ételeket nem fogyaszt. Owen a már most tapasztalható problémát arra irányítja át, hogy a harmadik világ emberei azért vakulnak meg, mert visszautasítják a GMO termékeket. Az „úriember” ezen szegény emberek számára az ún. arany rizst ajánlja fel, ami megmentené a harmadik világ polgárait a vakságtól, és az éhhaláltól is.


gmokuki


Britannia sok gyarmat országot alapított, és egy szinten lehet kezelni ezeket az embereket az európai kontinens szigetországában lakókkal.


„Az elmúlt 15 év során, annak ellenére, hogy a vetőmagokat ingyen ajánljuk fel a rászorulóknak, minden lehetőséget megragadnak, hogy az Aranyrizs alkalmazását megakadályozzák” – hisztériázott Paterson.


A hisztijének oka semmiféleképpen nem állja meg a helyét, hiszen az aranyliszt árusítását egyetlen országban sem engedélyezték meg, mert nem tudták megfizetni az árát, illetve nem bíztak benne.


A politikus célja az, hogy az egyszerű emberek elfogadják a genetikailag módosított élelmiszerek forgalmazását az egész világon. Azonban a brit parlamenti éttermekben szolgáló séf cég elmondása szerint az itt étkezők nem hajlandóak GMO termékeket magukhoz venni.


op


„A beszerzésre vonatkozó szabályok értelmében a House of Commons Catering Service kerüli, amennyiben azonosítható, az olyan élelmiszerek beszerzését, amelyek genetikailag módosított összetevőket tartalmaznak. Ennek érdekében, a pályázati folyamat során minden beszállító köteles eleget tenni a genetikailag módosított organizmusokra vonatkozó szigorú szabályoknak, kellő biztosítékot szolgáltatva, hogy az általuk szállított áruk mentesek minden és bármilyen genetikailag módosított organizmustól.”  - nyilatkozta a cég. Továbbá a cég arra is kitér,hogy ők a parlamenti fogyasztók határozzák meg az ételek minőségét, és a menüt is!


A GMO termények nem jelentenek a világ éhezésére problémamegoldást.


Clare Owborrow Clare Owborrow


„A GMO-k leginkább a hatalmas biotechnológiai cégek javát szolgálják, akik lassan az egész iparágat bekebelezték, és akiket egy cseppet sem érdekel a fejlődő világ szegényeinek etetése. A világ élelmiszer termelése teljes átalakításra szorul, de ezt a kevésbé intenzív technológiákra kell alapozni, amik hozzájárulnak a mezőgazdasági diverzitáshoz és a helyi közösségek javát szolgálják.” – közölte Clare Owborrow a Föld barátai szervezetétől.


A Monsanto is hasonlóképpen cselekedett, hiszen megszüntette a GMO szója, és kukorica tartalmú étkek felszolgálását azzal a hazug mondattal, hogy „hisznek a fogyasztók szabad ételválasztási jogában”. Az amerikai állampolgároknak sem jut ki ez a jog, hogy ne fertőzzék magukat, mert az élelmiszerek címkéjén fel sem tüntetik a genetikailag módosított élelmiszerek összetevőit.


mon1


(Idők jelei)


Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com