Az angol bajnokság a legerősebb?

Az Arsenal trénere, Arsène Wenger szerint mindenképpen. Csapata szerdán a Montpelliert győzte le, és ezzel már biztos résztvevője a Bajnokok ligája kieséses szakaszának. Immáron sorozatban 13-szorra vitte ezt véghez az Arsenal (ennél többször csupán a Real Madridnak sikerült továbbjutnia.

Ők sorozatban 16-szor kerültek be a kieséses szakaszba). A héten egyébként még egy angol csapat, a Machester United is bebiztosította már biztos helyét a Bl legjobb 16 csapata között. Nem úgy mint a Chelsea. A címvédő múlt héten komoly, 3-0-ás vereséget szenvedett a Juventustól, így igen nagy bajban van az utolsó csoportkör előtt. A következő mérkőzést a Nordsjaelland ellen muszáj megnyerniük. 

A negyedik angol csapatnak azonban már biztosan távoznia kell a legrangosabb európai kupasorozatból. A Manchester Cityvel még az is előfordulhat, hogy Premier league címvédőként még csoportjának 3. helyét, és ezzel az UEFA továbbjutást is elbukják.

"Még mindig úgy vélem, hogy Anglia a legerősebb bajnokság színhelye, hisz bármely csapat is akar egy játékost innen, szinte mindig meg is szerzi. Amíg ez így marad, addig ez a legerősebb bajnokság."- mondta Wenger.
"Anglia a legjobb, hiszen itt többről is szó van, mint sem amit a pályán látsz, az is meghatározó, ahogy átéled a mérkőzéseket. Ebben mélyen hiszek, és ha a játékosaimmal beszélek, ők is megerősítik ezt."


Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com