Az Apple felzárkózott a Samsung mögé az okostelefon-eladásokban

Értékesítési rekord volt az okostelefonok világpiacán a 2014 negyedik negyedévi és a teljes évi eredmény is, az Apple eladásai a negyedik negyedévben megközelítették a Samsungét - írja az amerikai International Data Corporation (IDC) piackutató vállalat elemzése.

appleTavaly a negyedik negyedévben 375,2 millió okostelefont értékesítettek a világpiacon, 28,2 százalékkal többet a 2013 negyedik negyedévi 292,7 milliónál, 11,9 százalékkal többet a 2014 harmadik negyedévi 335,3 milliónál. 2014-ben összesen 1,301 milliárd okostelefon kelt el, 27,6 százalékkal több, mint az előző évben. 2013-ban 1,019 milliárd fogyott, és az értékesítések először lépték át az évi egymilliárdot.

Az Apple 11 egymást követő negyedévben állt a második helyen az okostelefon-értékesítések rangsorában, 2014 negyedik negyedévében azonban már szinte utolérte a Samsungot: lemaradása 600 ezerre csökkent a 2013 negyedik negyedévi több mint 33 millióról.

Ha az eladások a jelenlegi ütemben haladnak tovább, az Apple az idén meg fogja előzni a Samsungot.

A Samsungot azonban nemcsak az Apple szorongatja, hanem a többi Android operációs rendszerre készülékeket gyártó vállalat is. Az IDC szakértői szerint a Samsungnak piacvezető pozíciója megőrzése érdekében a nyereségkulcsát kell csökkentenie vagy a prémium készülékeknél kell átalakítania stratégiáját, hogy jobban felvehesse a versenyt az Apple termékeivel.

A Samsung tavaly a negyedik negyedévben 75,1 millió okostelefont értékesített, 11,0 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban az Apple pedig 74,5 milliót, 46,0 százalékkal többet. A Samsung a negyedik negyedévben 20,1 százalékos, az Apple 19,85 százalékos piaci részesedésre tett szert.

A Samsung egész éves értékesítése 0,6 százalékkal 318,2 millió, az Apple értékesítése 25,5 százalékkal 192,7 millió darabra emelkedett. A Samsung piaci részesedése a 2013-as 31,0 százalékról 24,5 százalékra csökkent tavaly, az Apple részesedése pedig 15,1 százalékról tavaly 14,5 százalékra.

Messze az első kettő mögött a Lenovo értékesítette a legtöbb okostelefont a negyedik negyedévben, kiszorítva a harmadik helyről a Huaweit. A Lenovo értékesítési száma a negyedik negyedében már tartalmazta a Motorola eladásait is. A Motorola akvizícióját tavaly október végén zárta le a Lenovo.

A Lenovo 24,7 millió okostelefont értékesített, a Huawei pedig 23,5 milliót, ami a Lenovo esetében 6,59 százalékos, a Huawei esetében 6,25 százalékos piaci részesedéshez volt elegendő. Az egy évvel korábbihoz képest a Lenovo 77,9 százalékkal, a Huawei 41,7 százalékkal növelte eladásait.

Az éves értékesítési rangsorban a Huawei áll harmadik helyen 73,6 milliós, az előző évinél 50,4 százalékkal magasabb értékesítéssel és 5,7 százalékos piaci részesedéssel. A Lenovo az éves rangsorban a negyedik lett 70,0 millió, az előző évinél 54,1 százalékkal több készülék eladásával és 5,4 százalékos piaci részesedéssel. A Motorola eladásaival együtt a Lenovo az éves rangsorban is a harmadik lehetne. A két márka együttes értékesítési száma 96,5 millió volt tavaly, ami 7,4 százalékos piaci részesedésnek felel meg.

A Xiaomi a negyedik negyedévben eladásai 178,6 százalékos növelésével, 16,6 milliós értékesítéssel, 4,42 százalékos piaci részesedéssel kiütötte az ötödik helyről az LG-t. Az éves rangsorban az LG 59,2 millió készülék eladásával, 4,6 százalékos piaci részesedéssel megőrizte ötödik helyét.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com