Az arab országok közzé tették Katarral szembeni rövidített követeléslistájukat

A Katarral diplomáciai kapcsolatokat megszakító arab országok diplomatái szerint a viszályukban történő bármely közvetítési kísérletnek a Dohával szemben megfogalmazott követeléseiken kell alapulnia - jelentette csütörtökön a Ria Novosztyi orosz hírügynökség az Egyesült Arab Emírségek hírügynökségére hivatkozva, amely szerint az arab országok közzé tettek egy Katarral szembeni rövidített követeléslistát.Az új és a korábbinál rövidebb követeléslistáról Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein külügyminiszterei még július 5-én állapodtak meg. A szóban forgó államok külügyi tárcáinak vezetői csütörtöki New York-i sajtókonferenciáján közölték: a felsorolás olyan elemeket tartamaz, hogy Katar tartsa magát a terrorizmus és a szélsőségek elleni küzdelemhez, mondjon le a feszültségkeltésről, valamint az erőszakra történő felhívásról, teljesítse a Perzsa(Arab)-öböl menti szunnita arab monarchiákat tömörítő Öböl menti Együttműködési Tanács keretében 2013-ban és 2014-ben, valamint a Rijádban 2017 májusában tartott amerikai-arab csúcson hozott határozatokat.

A követelések között szerepelt az is, hogy Doha tartózkodjon a más államok belügyeibe történő beavatkozástól, illetve a szélsőséges csoportok támogatásától. A miniszterek mindemellett emlékeztettek: Doha eddig semmi komolynak vehető lépést sem tett, hogy válaszoljon az arab államok korábbi követeléseire.


A The Wall Street Journal amerikai lap úgy tudja: a júniusban összeállított, 13 követelésből álló felsorolás helyett hat közös "alapelvet" fogalmazott meg a négy arab állam. Ezek között már nem szerepelnek olyan pontok, mint a dohai székhelyű al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió bezárása, vagy az összes iszalmista szervezet azonnali kiutasítása Katarból.


Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein június 22-én 13 követelésből álló listát továbbított Katarnak, mert szerinte szélsőségeseket támogat, beleavatkozik szomszédjai belügyeibe, aláássa a térség biztonságát és stabilitását és tíz napot adott számára, hogy a válság rendezése érdekében egyezzen bele a követelések teljesítésébe. A határidőt két nappal meghosszabbították.


A követelések között szerepelt az al-Dzsazíra bezárása, az Iránnal fennálló kapcsolatok szűkítése és a katari török katonai támaszpont felszámolása is. A határidő sikertelen elmúltával további intézkedéseket jelentettek be a gyakorlatilag blokád alá vett emírséggel szemben, amely a szárazföldön csak Szaúd-Arábia felől megközelíthető félszigeten fekszik.


Doha szerint az arab országok teljesíthetetlen követelések elé állították.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com