Az argentin katonai junta titkos dokumentumaira bukkantak Buenos Airesben

Mintegy 1500, az egykori argentin katonai junta idejéből származó titkos dokumentumra bukkantak Buenos Airesben, az argentin légierő parancsnokságának egy elhagyatott épületrészében - jelentette kedden honlapján a BBC.


Az iratok között van 280 jegyzőkönyv, amely az 1976 és 1983 között hatalmon lévő katonai junta tanácskozásainak részleteit rögzíti - közölte Agustin Rossi védelmi miniszter. A dokumentumok időrend és téma szerint vannak rendszerezve.

Rossi elmondása szerint ez az első alkalom, hogy a katonai junta teljes uralmának időszakát lefedő titkos iratokra bukkantak. A most megtalált dokumentumokban szerepel továbbá számos olyan művész és értelmiségi neve, akiket akkoriban kormányellenességük miatt feketelistára helyeztek, köztük Mercedes Sosa énekesnő, Julio Cortázar író és Osvaldo Pugliese tangózenész.


újságírásA megtalált iratokról az argentin kormány adott hírt egy sajtótájékoztatón, ahol azt is közölték, hogy a dokumentumokat hamarosan mindenki számára hozzáférhetővé teszik. Argentínában 1976 márciusában került hatalomra a katonai junta, amelynek elnöke Jorge Videla tábornok, majd 1981-től Roberto Viola tábornok volt. A junta másik két tagja Orlando Ramón Agosti, a légierő parancsnoka és Emilio Massera admirális volt. Becslések szerint mintegy 30 ezer embert öltek meg az argentin katonai diktatúra idején. Egyelőre nem tudni, hogy a most felbukkant titkos iratokból fény derülhet-e majd eltűnt vagy tisztázatlan körülmények között megölt áldozatok sorsára.


http://www.bbc.co.uk/news/world-latin-america-24814489

forrás:MTI


Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com