Az áruk és a szolgáltatások kereskedelmének fenntartását javasolja a brit kormány

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Az árukkal és a szolgáltatásokkal folytatott kereskedelem fenntartását javasolta hétfőn a brit kormány az Európai Bizottságnak az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnése (Brexit) utáni időszakra.A tagságának megszűnéséről szóló tárgyalásokért felelős brit minisztérium tájékoztatása szerint azt szeretnék, ha a jelenleg is piacon lévő áruk és a szolgáltatások is mindenféle szigorítás nélkül lennének elérhetők a szigetországban és az Európai Unióban, miután Nagy-Britannia várhatóan 2019 márciusában kilép az EU-ból.

A Brexit-minisztérium sürgeti továbbá, hogy a fogyasztóvédelmi szabályok is maradjanak érvényben. Javaslatával a brit kormány szeretné elérni, hogy európai uniós tárgyalópartnerei terjesszék ki a forgalomban lévő áruk elérhetőségére vonatkozó elképzeléseiket a szolgáltatásokra is, szerinte ugyanis ez az egyetlen módja a fogyasztók és a kereskedelem megvédésére.


A Brexit-minisztérium által ismertetett javaslat szerint a Brexit előtt forgalomban lévő áruk a kilépés másnapján is piacon lennének Nagy-Britanniában és az EU-ban, bármiféle plusz követelmény vagy szigorítás nélkül. Azokra a termékekre, amelyeknek árusítását jóváhagyták az Európai Unióban, továbbra is mindkét piacon érvényes lenne a kiadott engedély.


Ami pedig a fogyasztóvédelmet illeti: a brit elképzelés szerint a szigetország fogyasztóvédelmi hatósága továbbra is hozzáférhetne a nem biztonságos árukról - például gyógyszerekről és élelmiszerekről - szóló információkhoz és a "mechanizmusokhoz az ezek elleni fellépésben". A brit üzleti szféra üdvözölte a hétfőn közzétett újabb javaslatot, amelyet a brit kormány az Európai Bizottsággal kezdődő újabb egyeztetései közeledtével ismertetett.


A brit iparszövetség (CBI) hangsúlyozta, hogy a vállalkozások csakis egy átmeneti időre szóló megállapodás révén kaphatják meg a biztonságos működésükhöz szükséges garanciákat. A brit kormány már a múlt héten közölte, átmeneti időszakot tart szükségesnek a kilépési feltételek fokozatos érvénybe lépésére, s ezt egy ideiglenes vámunió vagy a vámhatárok "áramvonalasítása" révén képzeli el.
    

Theresa May miniszterelnök kabinetje a héten ismét több kérdésben ismerteti javaslatait a tervek szerint. Ezek közül az Európai Unió Bíróságának joghatóságával kapcsolatos állásfoglalást övezi a legnagyobb várakozás. Az Európai Unió üdvözölte a brit részről eddig közzétett javaslatokat, de továbbra is az az álláspontja, hogy előbb olyan kérdésekben kell megállapodni, mint az állampolgárok jogai, a fennálló brit anyagi kötelezettségek rendezése, valamint az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország és az európai uniós Írország közötti határ ellenőrzése, s csak utána lehet többek közt a vámunióról és a kereskedelmi együttműködésről tárgyalni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com