Az ausztrál szövetségi kormány további ezer katonát küld Victoria államba

Az ausztrál szövetségi kormány további ezer katonát küld Victoria államba, segítendő a helyieket a koronavírus-járvány elleni küzdelemben - jelentette be hétfőn Greg Hunt egészségügyi miniszter.Tájékoztatása szerint a katonák az állam határain állomásoznak, hogy ellenőrizzék a polgárok közlekedését, illetve segédkeznek a vírusvizsgálatokban, valamint a karantén előírásainak betartatásában. Az államba korábban 350 katonát vezényeltek, ők a vesztegzár megszervezését segítették egyes intézményekben, illetve a fertőzöttek felügyeletét végezték.

    
Feladataikat a helybeli hatóságokkal egyeztetve jelölik ki - tette hozzá Hunt az ABC tévéállomásnak adott nyilatkozatában. A járvány miatt július 7-én zárták le Victoria állam határát a szomszédos Új-Dél-Wales állammal. Ezenkívül Victoria állam kormányfője, Daniel Andrews, másfél hónapra vesztegzárat hirdetett az ország második legnagyobb városában, az ötmillió lakosú Melbourne-ben. A helybelieknek előírták, hogy éjféltől mindenkinek otthon kell maradnia, leszámítva, ha munkába, iskolába, bevásárolni vagy orvosi vizsgálatra megy, és nem hagyhatják el a város határait.
    

Victoria állam egészségügyi hatóságai hétfőn 177 újabb fertőzöttről számoltak be. Bár ez a szám alacsonyabb a korábban naponta regisztrált eseteknél, a helyi egészségügy vezetője, Brett Sutton arra figyelmeztetett, hogy még nem tetőzött a járvány a régióban. Az államban eddig 3967 fertőzéses esetet vettek nyilvántartásba. Ausztráliában a fertőzöttek száma közelít a tízezerhez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com