Az Egyesült Államok felfüggeszti a CFE-ből fakadó kötelezettségeit

Az Egyesült Államok, a NATO-szövetségesekkel folytatott egyeztetést követően, teljes mértékben támogatta a hagyományos fegyveres erők európai korlátozásáról szóló egyezmény (Treaty on Conventional Armed Forces - CFE) felfüggesztését - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója kedden, amikor hatályba lépett Oroszország kilépése a megállapodásból.Jake Sullivan közleménye hangsúlyozza, hogy a "körülmények ilyen alapvető megváltozása következtében az Egyesült Államok egyben felfüggeszti minden, a CFE egyezményből fakadó tevékenységét az egyezmény részes államaiban december 7-től". A Fehér Ház nemzetbiztonsági vezetője kifejtette: minden NATO-szövetséges egyetértett abban, hogy elfogadhatatlan lenne az, hogy miközben Oroszország, amely a legnagyobb fegyveres erővel rendelkezik Európában, és amely az egyezmény által korlátozni szándékolt eszközökkel agresszorként aktív háborút visel Ukrajna ellen és nem tartja be az egyezmény előírásait, addig a NATO-szövetségesek katonailag korlátozzák magukat a CFE hatálya alatt.
    

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője kedden azt közölte, hogy az Észak-Atlanti Tanács által bejelentett döntés azt követően született, hogy világossá vált, Oroszország nem változtat, így a NATO-szövetségesek válaszlépése a CFE-ből eredő kötelezettségek felfüggesztésére növelni fogja a NATO elrettentő erejét és védelmi kapacitásait.
    

Matthew Miller közleményében ugyanakkor megjegyezte, a várakozások szerint az a tény, hogy Oroszország hivatalosan keddi hatállyal kilépett a CFE egyezményből, nem jelent gyakorlati változást az orosz katonai erők elhelyezkedésében, mert Moszkva 2007 óta nem tett eleget az egyezményben vállalt kötelezettségeinek.
    

Az amerikai külügyi szóvivő hozzátette, hogy a CFE azon részes államai, amelyek nem NATO-tagállamok, szintén támogatják a döntést, és jelezték szándékukat arra, hogy az orosz cselekményekre válaszul, ugyancsak felfüggesztik az egyezményből fakadó kötelezettségeik teljesítését. A hagyományos katonai eszközök és fegyveres erők korlátozásáról szóló egyezmény a hidegháborút követően született. Maximálta hagyományos fegyverzetek mennyiségét és az aláíró államok fegyveres erőinek létszámát. A CFE-t 1990-ben Párizsban írták alá a Varsói Szerződés és a NATO képviselői, majd 1999-ben kiegészítették. Oroszország 2007. decemberében hivatalosan felfüggesztette annak alkalmazását, és 2023. november 7-től kilépett a hatálya alól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com